Szörnyen unalmas délutánnak indult ez a mai is. Csicseregtem, pangtam...Ám nem hagytam, hogy megint elcsesszem a drága időt, előkotortam a Mortal Kombatot. Nem, nem a játékot, hanem az első, klasszikus, igazi Mortal Kombat filmet, amit régen úgy imádtam. Gondoltam, legalább lesz valami értelme ennek a napnak, hát megnéztem, és azt kell mondjam, jó kedvem is lett. Régi perceket idézett elő a film, mikor kisemberként szétdörzsöltem a kezemet például a Scorpion vs. Johnny Cage harcnál. Most már persze nem fűtött be annyira a film, de kellemes perceket okozott a délutánomban. Nem kritikát fogom most írni, dehogy is, a Mortal Kombatot nem lenne szívem kritizálni. Csupán írok, írok amiről csak lehet.

Talán nem túlzok, mikor kijelentem, hogy én bizony Mortal Kombat rajongó vagyok. A játékteremben ugyan nem játszottam vele, de amelyiket csak tehettem, kipróbáltam és imádtam. Hogy miért? A karakterekért bizony! A Mortal Kombat ilyen téren a világ egyik legjobbja! De most komolyan, ki az, aki ne ismerné a vérfagyó Scorpiont és Sub Zerot, a szexi Sonya Bladet, a nemes lelkű Liu Kanget, a laza Johnny Caget és a többi karizmatikus, ikonikus harcost? A filmben szinte mindenkit belepakoltak, aki csak a klasszikusok közé tartozik. Jó, persze a későbbiekben feltűnő szereplőket nem, de hát ők mit kerestek volna itt!? Az meg, hogy kit, hogy sikerült eljátszani a színészeknek...Christopher Lambert, mint Raiden nagyúr, a villámok istene, a föld védelmezője (Aki ezt nem vágja úgy, mint a karikacsapás, az nézze még meg pár százszor a filmet!) zseniális, ő rajta látszik, hogy igazi tanult színész, azonban a többiek sem panaszkodhatnak, kivéve a Sonyát alakító színésznő, aki mintha karót nyelt volna úgy mozog az összes jelenetben, sajnos elég fapofa a csaj, de hát bocsássuk meg neki, már csak azért is, mert a Kanoval vívott küzdelem során azért van pár jó mozdulata és mert szexik a combjai. XD De Liu Kang és Johnny Cage abszolút favoritok lettek nekem a filmben, főleg az utóbbi, akinek humora, pökhendisége fakasztott néha még most is egy görbe mosolyt a számra. A díszlettervezők, maszkmesterek pedig még most is megérdemelnek egy nagy vastapsot, hiszen a munkájuk tökéletes, korhoz mérten pedig egyenesen zseniális! Ott van például Goro, aki tök hitelesen van megformálva, , még most is elmegy, akkoriban pedig kész unikum volt! Vagy például a helyszínek felszereltsége, a hajó, maga Scorpion pokol szerű "birodalma", ahová Johnnyt teleportálja, mind mind dicséretesek.



A történetet látszik, hogy szándékkal nem erőltették, hiszen már a videójátéknak sem volt rá szüksége, mégis hatalmas siker lett. Egyébként ez így jó, ahogy van, még mindig jobb, mint amit szánalmasan, a második részben összeerőlködtek a kedves készítők. A Mortal Kombatnak nem kell történek, elég ami már adott, van ez a torna, amin összecsap a jó és a gonosz, és ezen múlik a föld, valamint a túlvilág elkövetkező sorsa, blablabla, ennyi. A filmet, pont mint ahogyan a játékot is igazándiból a szereplők és a helyszínek teszik jóvá, hiszen e két elem bőven elég ahhoz, hogy a Mortal Kombat jó legyen, de nem akarom elvinni üzleti irányba a cikkem, úgyhogy erről ennyit. A vizuális effektek, a karakterek, az akciójelenetek elviszik a hátán az egészet! Most pedig nincs más hátra, jöjjenek hát a kedvenc jeleneteim:

Ebben a videóban van a film legjobb pillanata, ami örök klasszikus az én szememben, nálam ez felér a Ragyogás ajtózúzós jelenetével! (na jó, azért ez kicsit túlzás )


Most következzen a kedvenc harcom a filmből, a Scorpion vs. Johnny menet, rendkívül gyors és izgalmas harc!


A címet persze csak képletesen értsétek, Johnny nem fog összekapni Liuval, de ez a jelenet epikus!


Sajnos Johnny lépcsős bénázásáról nem találtam videót, sem a Tecsövön, sem sehol, pedig azt is imádom...

Na, hát ennyi lettem volna, egyenlőre, remélem tetszett a bejegyzésem, a második részről valószínűleg nem fogok írni, ugyanis az egy hatalmas rókabőr, mármint azt is szeretem, csak sokkal kevésbé, mint ezt.

Üdv,
Matthawk