Utóbbira nagyon egyszerű a válasz, mindössze egy szó: remény. Erre pedig manapság talán a '60-as éveknél is nagyobb szükség van, ezért is hálás vagyok a Star Trek alkotóinak, mindenkinek, aki részt vett benne. De nézzük meg alaposabban, miért is ez a legfőbb üzenete, legalábbis szerintem.



Az összes sorozatban és néha a filmekben is látni az emberiség legrosszabb tulajdonságait, de többségben van az, ami egy nemes fajjá tehet minket, ahogy azt Gene Roddenberry megálmodta. Ugyanis a Föderáció polgárai nem ismerik a háborút, az éhezést, a rasszizmust és más előítéleteket, a kegyetlenség sem szerepel a szótárakban, és a pusztító betegségeket is sikerült eltörölni a Föld felszínéről. A bűnözés is abszolút minimális, tehát igazán idilli a helyzet, de idáig el kellett jutni, méghozzá egy szörnyű 3. világháború után. A háború és az odáig vezető események felnyitották az emberek szemét, igaz szükség volt a vulkániak megérkezésére is a végső lökés megadásához, de a lényeg, hogy rájöttek, fel kell hagyni a régi életmóddal, mert az csak önpusztításhoz vezet.
Abban bízok, hogy nekünk nem lesz szükségünk egy mindent elpusztító atomfegyverekkel és más borzalmas eszközökkel megvívott háborúra ahhoz, hogy észhez térjünk és ráébredjünk, így nem folytathatjuk tovább. Mert sajnos nem számítok hegyes fülű idegenekre, hogy segítsenek rajtunk.
De visszatérve a reményhez. Jó látni, hogy mindenki, legyen bármi is a dolga egy csillaghajón vagy máshol, ugyanolyan megértő, segítőkész és önfeláldozó, mint manapság a mentősök, tűzoltók és hasonló hivatású emberek, nem mennek el szó nélkül egy bajban lévő mellett. Az erőszak tényleg csak végső esetben kerül elő és amennyire én láttam, a valláson is jórészt továbbléptek, ami szintén jó dolog. Miközben nézek egy Trek epizódot vagy filmet, mindig olyan jó érzés kerít hatalmába, a főcímzene és a történések is azt a hitet erősítik meg bennem, hogy ha egy ember mindezt már megálmodta, akkor talán egy nap akár meg is valósulhat. Valószínűleg nem a közeljövőben, de 100-200 éven belül, ha minden jól (esetleg kellően rosszul) megy.


Miért 10 film? Azért, mert a legújabb förtelmet én nem számítom a Star Trek filmek sorába, számomra hatalmas csalódás volt... Pedig egy időben még bíztam benne, hogy JJ és az írók méltóak lesznek a feladatra, de ezt nagyon elrontották. Máshol már mondtam elég rosszat a filmre, most kedvem sincs hozzá, hogy itt fröcsögjek róla. Esetleg majd egy külön bejegyzésben, ha épp rossz napom vagy olyan hangulatom lesz. Vagy ha kijön a DVD, annak az "örömére" el tudnék képzelni ilyesmit.
Volt ezek közt 1-2 gyengébb is, de általában nagyon élveztem őket. A legnagyobb kedvencemnek nagy nehezen a First Contact-ot választanám. A történet, a látvány, a Defian felbukkanása mind közrejátszanak ebben, no meg persze a kiváló színészi játék. És ne felejtsük el a részeg Deanna Troi-t sem.


A sorozatoknál pedig azért tudok csak 4-ről véleményt mondani, mert a TOS, azaz az eredeti nekem eddig kimaradt. Pontosabban 2 epizódot már megnéztem, régebben pedig biztos láttam néhányat, csak már nem emlékszek rájuk.

The Next Generation: az én szememben ez a klasszikus Star Trek, megyünk felfedezni és közben megmentünk mindenkit, aki útba esik, tömören. Nagy, átívelő történet nem volt, inkább kisebb, néhány epizódon keresztül lefolyó események. Persze karakterfejlődés volt, főleg Data-ra összpontosítva, de ez olyan Trek, ami elé bármikor le lehet ülni, nem kell feltétlenül ismerni, mi történt korábban. A színészek általában jók voltak, néha kiemelkedőt is nyújtottak, de sokszor érződött színpadiasság sajnos. Ettől függetlenül azért nagyon szeretem ezt is, de nem ez a kedvencem.

Deep Space Nine: erre viszont nyugodt szívvel tudom mondani, hogy az, pedig nem épp így indult a dolog. Még több éve TV-ben láttam először belőle valamennyit, de nem voltam odáig érte, nagyon elütött a TNG-től és a Voyagertől is, amit akkor már ismertem, meg Enterprise vagy más nagy csillaghajó sem volt benne. Azt hiszem, két éve viszont nekiültem és elkezdtem az elejétől nézni, de ekkor is döcögős volt még az indulás. A régi rossz érzések még megvoltak, azonban alig 3-4 epizód után azt vettem észre, hogy alig bírok már várni, amíg a következőt meg tudom nézni. A gyönyörű főcímzene már eleve tetszett, a humor is és a színészek játékával sem volt problémám, de egyből nem tudtam átállni egy teljesen más felépítésű Star Trek sorozatra. Viszont az egész hangulata és a történetek gyorsan meggyőztek és ma már a Trekes kedvencek listáján sok szereplő van ebből a sorozatból.
Az első két évadban folyt rendesen az élet, építették a karaktereket és a hátteret, aztán jött a Domínium (Dominion) és elindult az öt évadon át tartó háború. Itt tündökölt igazán a sorozat, bátran meg merték mutatni, hogy a Föderáció sem tökéletes. Nem festettek negatív képet, csak egy kicsit reálisabbat.
Sok nagyszerű történetet elmeséltek, de amiben leginkább kiemelkedik a többi Trek közül a szememben, az a karakterek kidolgozottsága és a színészek teljesítménye. Utóbbiban a többi is nagyon erős volt, de köszönhetően az alapfelállásnak, hogy jórészt egy űrállomáson játszódik a sorozat, itt több visszatérő szereplő alkalmazására volt lehetőség, ami határozottan jót tett a DS9-nak. A főszereplők is emlékezetesek, de ugyanezt el lehet mondani a sok kisebb karakterről is. Némelyikük többet fejlődött abban a néhány epizódban, amit kaptak, mint más sorozatokban a főszereplők. Ott van például Garak, aki az egyik kedvencem a visszatérők közül, köszönhetően Andy Robinson zseniális játékának is. És ha már karakterfejlődés, ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos dolog. Az állandó vagy többet szereplő emberek olyan anyagot kaptak az íróktól, amit csak nagyon ritkán a karrierjük során. Szinte mindenki rengeteget változott, elég csak Kirára gondolni, vagy például a 4. évadban csatlakozó Worfra, aki igazán itt bontakozott ki igazán.

Néhány videó a #1 kedvencről. :)

Kira Nerys (Nana Visitor) énekli a Fever című számot, engem teljesen levesz a lábamról, imádom. Őt és a számot is.


Vic Fontaine és Sisko kapitány énekli a "The Best Is Yet To Come"-ot, ami abszolút igaz volt, hiszen ez a könnyed, szórakoztató rész volt az utolsó a nagy finálé előtt, amihez hasonlót nem csak Star Trek, de más sorozatokban sem sűrűn látni.


A Defiant-ról egy kis háttér. Ira mondta ki az igazságot: "It's on a five year mission to kick ass."

A főcímzene. Hátborzongatóan tökéletes.


Voyager: Ez volt az, amiből TV-ben is a legtöbbet láttam, később pedig ezt néztem meg az elejétől a végéig először. Ezt a TNG és a DS9 keverékének érzem és talán sokakkal ellentétben imádom ezt is. Eretnekségnek tűnhet, de jobban élveztem, mint Picard kapitányék kalandjait. Ez köszönhető a több holofedélzet használatnak, a dokinak, Kes-nek, Hetesnek és úgy az egész hangulatának is. Máig az egyik kedvenc jelenetem az alábbi.



Enterprise: nagyon a szívemhez nőtt, részben azért is, mert ezt talán még többet szidják, mint a Voyagert. Nemrég újranéztem az egészet és erősen gondolkozok azon, hogy megszüntessem a hármas holtversenyt és ezt emeljem ki második helyen. Van, aki nem lát tovább T'Pol formás testénél és leragad annál, hogy ebbe kössön bele (ok, valóban nem könnyű levenni a férfiembereknek a szemüket róla, de nem lehetetlen ), de többről szól a sorozat. Az ötlet eleve szuper, bemutatni, hogy jutott el az emberiség odáig, hogy egy jelentéktelen bolygóról indulva az Alfa Kvadráns meghatározó szereplője legyen. Sajnos nem kapták meg a lehetőséget a készítők, hogy végigjárják ezt az utat, mert igazságtalan módon elkaszálták a 4. évad végén, de ez a 98 epizód is fantasztikus utazás.

A főcím. Szerintem tökéletes a zene, pontosan arról szól, mint ami a Star Trek üzenete, kiváló választás. Máig a kedvenc számom. Eleinte én is utáltam, sok elvakult Trek rajongóhoz hasonlóan, de aztán végighallgattam és meg is változott a véleményem. Itt meghallgatható a teljes szám.


És hogy miért nehéz levenni T'Polról a szemünket? Nos, Jolene Blalock elképesztően jól néz ki, itt van két példa: katt ide és ide. Plusz még egy, amiben Hoshi (Linda Park) és Rajiin (Nikita Ager) is szerepel.


A végére egy kis kedvenc lista:
Kapitány: Sisko
Első tiszt: Kira Nerys
Doki: a holodoki
Főgépész: Trip
Tudományos tiszt: T'Pol
Hajó: Defiant
Epizód: erre nem tudok egyet mondani, sok van.
Legszebb Star Trek-es hölgy: Nana Visitor
Legjobb főcím: holtverseny, mind a 4 másért jó
Legjobb főcímdal: Enterprise