Deus Ex, a #1
JC Denton kalandjai máig meghatározó élményt jelentenek és sajnos azóta sem találtam ehhez fogható játékot. Néhány közel került, de igazi kihívóra még mindig nem akadt. Egy évvel korábban a Guru E3-as hírei közt olvastam a játékról először, de akkor még csak egy érdekes címnek tűnt a sok közül. Viszont mikor a Guru CD mellékletére felkerült a demó, a magazinba pedig bekerült a teszt, előbb elolvastam, mit gondolnak róla kedvenc újságíróim, majd ki is próbáltam, hogy saját szemmel lássam, miért éltetik annyira. Gyorsan rájöttem az okra. Már azon a rövid betekintést nyújtó első pályán is érződött, ez a játék egészen különleges. Nem volt megszabva, hogy mindenkit öljek meg, akit látok, sőt, inkább a humánusabb utat javasolta a drága bátyám és mint kiderült, tényleg célravezetőbb volt, mint ha mindenkit megölök. Rengetegszer végigjátszottam a demót (tényleg, legalább 20x biztosan), de mindig találtam újdonságot vagy új módszert, amit azelőtt nem próbáltam ki. És az csak egy pálya volt. Nagyon fellelkesített és kíváncsi voltam, a teljes játék vajon milyen lesz, tudja-e még ezt tovább fokozni. Hamarosan be is szereztem a játékot és bizony tudott még rátenni egy lapáttal. Mit egy lapáttal, vagy százzal!
Nagyon komplex játékot alkotott a Warren Spector által irányított csapat, igazi mesterművet. A történet Sheldon Pacotti zsenialitását dicséri, játékokban ritkán látott sztorit kerekített a játékos köré. Ez is nagyon fontos, ahogy a hangok és a zene is, valamint a nagyszerű pályatervezés és úgy általában a grafikai dizájn, de ami leginkább kiemeli a többi játék közül a Deus Ex-et, az a játékmenet. Ebben nincs párja. Sajnos a folytatás sem mérhető hozzá, annak ellenére, hogy nekem az is nagyon tetszett. Az Ion Storm egy élő világot tett le elénk, ahol mi játékosok azt tehettünk, amit akartunk. Temérdek lehetőség, morális döntések és kreatív szabadság. Biztos hallottatok már néhányan azt a történetet, hogy mikor a fejlesztők meghallották, hogy valaki a LAM-okat egymás fölé pakolva mászott fel valahová ők is meglepődtek, mert egyáltalán nem gondoltak erre a megoldásra. A játékban azonban megvolt erre a lehetőség, mert a fizika a helyén volt és egy kreatív játékos ezt ki is használta. Más játékokban leginkább azt látni, hogy a fejlett fizikai motort csak bizonyos előre felállított fejtörőknél lehet kihasználni vagy csak fedezéket lehet aprítani a segítségével. A Deus Ex-ben a játékosra van bízva, hogy a lehetőségek szabta határokon belül hogyan használja ki a rendelkezésre álló eszközeit. A játék hosszáról meg csak annyit, hogy kb 25-30 órától kezdve akár 100 óráig is nyúlhatott, attól függően, ki mennyire akart alapos lenni. Írhatnék még oldalakon át a játékról, de rátérek inkább a következőre.
Thief sorozat
Garrett, a mestertolvaj bőrébe bújva szintén kellemes órákat éltem állt, ha nem számítom a rettegéssel töltött időt. :) Sajnos első találkozásunk nem sikerült túl jól, akkor épp Carmageddon lázban égtem és nem tudott lekötni egy "középkori kardozós, nyilazós" játék. Ahogy fentebb írtam, a második rész demója nyitotta fel a szemem és azóta vagyok a Thief rajongója. Mert az a demó bizony hatalmas élmény volt, máig emlékszek rá, mennyire elképedtem a pálya méretén és azon, hogy milyen jól meg volt csinálva az egész. Lényegében a Life of the Party küldetés megnyirbált változatát tették bele a kipróbálható verzióba, ami a teljesben is a kedvencem lett. Fantasztikus alkotás, de hát ilyenből van még néhány a Thief játékokban. Például a harmadik részből a Cradle, amiről külön cikk is született és máig az egyik legfélelmetesebb pályaként tartom számon. Az előbb egy kicsit sokat firkáltam a DX-ről, így ezt próbálom rövidebbre fogni. Szóval, amiért imádom ezt a sorozatot, az Garrett karaktere, a kiváló történet és pályatervezés, az egyedi játékmenet, a hangulatos videók és a páratlan hangszínészek. Közülük természetesen ki kell emelni Stephen Russellt, aki nem hiába a kedvenc hangom. Pofátlan saját videó reklám: Fun tribute to Stephen Russell.
Clive Barker's Undying
Számomra egyértelműen a legjobb horror játék, 2001 óta. Gyönyörű, művészi grafika, nagyszerű játékmenet és design, hátborzongató zene, valamint Clive Barker története és egyértelmű befolyása. Elég ha csak annyit mondok róla, hogy bár sokszor végigjátszottam, mindig képes volt elérni, hogy rettegjek és megijedjek, hiába ismertem már betéve az egész játékot.
Freespace 1-2
Az űrhajós szimulátorok/lövöldözős játékok közül a legnagyobb kedvencem, nem is tudom, mennyi időt töltöttem el a pilótafülkében. Csak szuperlatívuszokban tudok írni róla, nem találok benne hibát. A hangulata verhetetlen, nézzetek utána a Youtube-on, vannak nagyon jó videók. A szinkronszínészeknek ebben nagy szerepük van, de persze a kiváló designerek is megtették a magukét olyan küldetések megtervezésével, melyek még most is megborzongatnak, ha visszaemlékszek rájuk. Például mikor egy kis gyenge hajóval kellett kémkedni a hatalmas ellenséges hajók közt, majd végül elmenekülni, miközben számtalan vadász és a nagy monstrumok is rám tüzeltek. A második rész csak javított mindenen, behozott néhány újítást és még inkább lenyűgözött. Elég csak a nebula ködöt megemlítenem, hihetetlen izgalmakat tartogatott a játékosok számára. A szuper videókról és történetről nem is beszélve, a Volition igazi remekműveket alkotott. Kár, hogy a Siants Row-val meg a Red Faction-nel vannak most elfoglalva, dolgozhatnának inkább egy Freespace 3-on.
Age of Empires 2, 3, AoM + kiegek
A szép emlékű Ensemble RTS-ei számomra az első számúak a műfajban. Az első rész még nem tetszett annyira, de a másodikat és az utána következőket egyből a szívembe zártam. Képes vagyok akár órákon át egy pályán eljátszogatni, csak felderíteni a gyönyörű térképet, bámulni a tájat, fejleszteni, egységet gyártani, falakat felhúzni, majd a végén a túlerőmmel legyalulni az ellenfelet. Egyszerűen élvezetes vele játszani, nem tudom jobban kifejezni. :) Annyira nem vagyok jó, hogy a legnehezebb szinteken is nekiessek a gépnek vagy mások ellen nyomjam, de nem is zavar, mert nem érdekel a rohanás, hogy minél gyorsabban legyőzzem az ellenfelet. Én csak játszani akarok. Illetve a kampányoknál persze a győzelem a legfontosabb, de szerencsére ügyesen vannak megcsinálva a pályák, ritkán kell olyan stílusban játszanom, amit nem csípek túlságosan. Szóval szeretek elmerülni az Age of játékokban, és bízok benne, hogy a folytatások is méltóak lesznek névhez (mert az fix, hogy a Microsoft nem hagyja parlagon a jogokat).
KOTOR 1-2
Először is, leszögezem, hogy szerintem a második rész nem rosszabb egyáltalán, mint az első, sőt, néhány tekintetben jobb is. A csúnya sithekhez hasonlóan az órákat is számolatlanul öltem a játékban, nagy kedvenc mind a kettő. Egyáltalán nem vagyok Star Wars rajongó, a filmeket nem tartom annyira nagyra, mint mások, de a játékok közül néhány igen jól sikerült (kedvelem még a Jedi Knight 2-t és a Jedi Academy-t, illetve a Republic Commando-t). Ez volt az egyik játék(sorozat), ami egész közel férkőzött a Deus Ex-hez, hogy megpróbálja megszorongatni, de különböző okok miatt ennek sem sikerült. Viszont ettől függetlenül fantasztikus szerepjátékokról van szó, a BioWare és az Obsidian kitett magáért. Csak jó lenne egy harmadik rész az MMO szutyok helyett.
Unreal Tournament játékok
Az egyik legnagyobb kedvencem, ha multiplayerről van szó. Az én listámon az UT2004 van a legelőkelőbb helyen, de az UT3 szorosan mögött van, főleg, hogy már van hozzá Face is (gondolom, Bombing Run is van már/lesz). Az InstaGib-es meccsek a legjobbak, de imádom az egészet, úgy, ahogy van. Anno a Computer School-ban (2 éves multimédia fejlesztő szak, sokra mentem vele...) is sokat játszottunk vele órákon vagy előttük/utánuk. Az poén volt, mikor az egyik tanár csak pár hét után jött rá, hogy a Necros nevű valaki, aki mindig megölte, nem bot volt, hanem én. :D
Counter Strike: Source
Ez meg a másik. Pedig ez sem volt szerelem első látásra. Kollégista koromban Debrecenben sokat jártunk haverokkal egy PC Barlang nevű helyre, ahol mindig a Half Life-fal játszottunk és egy idő után kezdett betörni egy CS nevű cucc, amire mi eleinte rá sem hederítettünk, de mivel egy idő után már nem volt kivel játszani, mert mindenki áttért arra, mi sem tehettünk mást, kipróbáltuk. És milyen jól tettük! Illetve, ha a saját példámat és konkrétan tanulmányi eredményeim romlását nézem, akkor nem, de ez részletkérdés. :D Vagy két éven át tartott ez az időszak, jó sok pénzt elvertünk rá. De megérte. Aztán jött a Source változat, ami ugyanaz, csak szebb és jobb kiadásban, azóta is szinte mindig a gépen van. Ha ki akarok kapcsolni mondjuk fél órára és gyilkolászni egy jót, akkor duplakatt az ikonra, office betölt, antiterrorista csapat, 4-3, 1-4, páncél, vakító és robbanó gránát, és mehet is a móka. :)
Nos, egyelőre ennyit erről, lehet, hogy később még visszatérek a témához és írok más kedvencekről is vagy alaposabban kivesézek 1-2 játékot, de most kifogytam a szuflából. Ha nem értetek egyet némely meglátásommal vagy hasonlóképp éreztek egyes esetekben, lent megírhatjátok. Jó játékot mindekinek! :)
