A teljes lényszerkesztő modult a boltokban lehet majd megvásárolni, 1490 forintos áron. Aki ezt a Spore szeptember 5-i megjelenését követő 3 héten belül visszaviszi az üzletbe, és megveszi a teljes verziót, annak a vásárlásból levonják a Lénylabor árát. A Lénylabor demója kb. a teljes eszköztár negyedét fogja tartalmazni, és ingyenesen lesz letölthető június közepétől. Ha tehát valaki csak bele akar kóstolni a lénykreálás rejtelmeibe, az a demóval megteheti, aki viszont nem tud várni a teljes Spore megjelenéséig, az a dobozos változat megvásárlásával már jó előre megteremtheti lényét a játékhoz.

Egy másik említésre érdemes hír, hogy a Spore is internetet igényel majd! A PC Dome 2008. 05. 07-én adott hírt róla, hogy a Mass Effect szakítva a hagyományos kalózok elleni védelmi próbálkozásokkal, élő internetes kapcsolatot fog majd igényelni, de nem csak az installálás utáni aktiváláshoz, hanem pluszban tíznaponta meg kell ismételni ezt a procedúrát. Most pedig az Electronic Arts közölte, hogy egy másik fejlesztőcsapatuk, a Maxis művét, a Sporet is pontosan ezzel a technológiával látják majd el. A kiadó hozzátette, hogy a játékok csomagolásán, jól látható helyen fogják feltüntetni, hogy a szoftver internetkapcsolat nélkül nem használható.