Év elején még minden rendben zajlott. Írtam javában a két és fél szakdolgozatomat.. hogy hogyan?! Igen egyet magamnak, egyet a havernak és a sajátomat átírva egy másik havernak.
Gőz erővel "készültünk" a vizsgára ami február végére lett kiírva. Nem volt már sok vissza. Mindenki bizakodva nézett a távolinak koránt sem mondható jövőbe.

Február eleje:
Két héttel korábban lesz a vizsga. Az én félkész programjaim erre nincsenek felkészülve még.. én meg pláne nem. Irány a vizsga a jól elrejtett hibákkal. Ami nincs az nem lehet rosz.

Hogy az írásbelit, hogyan írtam meg, azt nem tudom. Valószínű ott megbukott mindenki, ezért az "cenzúrázva" lett. A szóbeli nem volt nehéz, csupán a fordítási direktívákat kérdezték, tudtam. Átmentem jelesre. A két haver 3-3-as érdemjegyet kapott a "szakdolgozatára".

A következő időszak a munkakereséssel telt el. Jobb híján abban a gyárban kötöttem ki ahol most is dolgozom, csak egy másik részében, egy másik üzemében.
Jó volt ott lenni. Először egy beültető robot mellett vigyáztam rá és néha az mp3 lejátszók paneljeire nyomtam fel a vonal kódot. Aztán elmentem át egy másik részre egy vágórobot társaságát élvezni. Azt kezelgettem. Szerettem az a helyet, jó volt a hangulat.

Aztán kezdetét vette a kollektív rémálom. Érezhetően kezdett csökkenni körülöttem a létszám. Egyik este a műszakvezetőnk "felmondott". Onnantól kezdve egyértelmű volt, az F1 műszaknak ott nincs maradása. Át kell menni a másik gyárba..

"Mit sem sejtve", másnap beléptünk a pokolba.. Ha nem lettek volna viszonylag újak gépek (10-15 éves), akkor biztos azt hittem volna, hogy a 80'-as években járok.

Első 5 percem (nem volt idő körül nézni):

Valaki onnan:
- Mi van patkány?! Hol a helyed?
Én:
- "Új" vagyok, csak most jöttem.
Valaki onnan:
- Pusztulj csavarozni!
Én:
Oké, megyek már.

10 perc múlva:

Másik valaki onnan:
- Mit keresel itt?
Én:
- Csavarozok, nem látod? (felvettem az átlag hangnemet, leszűrve a tapasztalatot)
Másik valaki onnan:
- Ki a fa/sz engedte meg?!
Én:
- Ő volt (mutatom, hogy ki)

Mehettem is máshová egyből.. először teszt gép. Utána oldallap, ott voltam még aznap, aztán ki a sorra csomagolni a végén. Dobozt ragasztani.

Innentől kezdve az elkövetkezendő néhány hét már csak lázálomnak tűnik. Soha sem felejtem el azt a helyet. 42 fok meleg átlagban. Félhomály. Az acél égett szaga. Középen szűk jártok, az egyik végén az én helyem. (kicsit korábban még matricáztam kb két méterrel arrébb néhány napot. )

Nehéz vasajtón kellett bemenni, az utolsó héten már nehezen ment ez nekem. Az átlag vérnyomásom addigra 80-90 környékén mozgott. A fejem zúgott, az arcom pedig tökéletesen élettelenné merevedett. Ennek a fele sem tréfa.. ki kell innen jutnom. Elmentem hát az orvoshoz. Addigra már több sor állt meg technikai okokból túl meleg volt, a klíma már régóta nem működött.
Nem kellett többet visszamennem. Május 20.-án utoljára csapódott be a vaskos vasajtó mögöttem. Kirúgtak, mert megbetegedtem.
Nem sokkal rá megszűnt az a sor is, ahol voltam. Nem bírta tovább.

Augusztus.
Én még javába kúrálódtam a villany terápián és egyéb kellemes helyeke, nővérem viszont még az említett terültetem dolgozott. A hőmérséklet kint 40 fok bent 50 felett. a tűzjelző már többször beriasztott.. Egyértelmű volt. A PL12-nek befellegzett. Hivatalosan a tűzvédelmi szint miatt átalakítás alá került az a rész. Hogy ez mit jelent? 1300 ember munkahelyének megszűnését és a terület teljes lezárását.

Szeptember vége-október eleje:
Hívnak vissza.. ellenkezem magammal. Elég volt egyszer az a hely. Megerősítik hogy a valamikor PL12 még mindig le van zárva, a tetőt javítják és bekerül az új klíma rendszer. Átköltözött az a rész a PL7-es üzemcsarnokba.

Visszamentem. Innentől az történt amit a korábbi postban is írtam. Irány a ragasztó gép. A hely már jó, most már csak a morál a régi. Mi még mindig fizetett rabszolgák vagyunk. Vagy patkányok..

A régi részről semmit sem tudok, pedig mellette dolgozom most is Egy része rálóg arra helyre , ahol most vagyunk, a másik felén van valami, de hogy mi azt nem tudom. Mi nem mehetünk a közelébe sem annak a bejáratnak.

November:
Hibakeresői pályám kezdete. Itt is patkány vagyok, de legalább kényelmes a hely. Vajon hová lettek a régi arcok. Egy-egy embert látok azok közül akikkel dolgoztam, a többiek mind eltűntek. Nosztalgiaérzésem kezd lenni.. mintha egyszer ez más megtörtént volna.. vissza települünk a régi „fészkünkbe” a PL7-en (amit most a rend kedvéért új PL12-nek hívnak..)

December:
Az anyagi csapások hónapja: nem elég a Karácsony, akkor még a technikai katasztrófa is beüt. A t.v-m egy hatalmas csattanás közepette távozik a másvilágra. Ezt követi a dvd íróm pont Karácsony napján. Az előzőt könnyen megoldottam, lévén műszerész vagyok. Amúgy sem hatott meg túlzottan, anyum nézi csak. Az utóbbi bajosabb egy cseppet. Az aztán meg nem javul..

..és e-mellé hogy jó kedvem legyen az zajlik a környezetemben is ami a munkahelyemen. Lassan tűnik el mindenki. Magányos lesz a mai napom is. A haverok nem tartanak igényt a bulikban rám, úgyhogy itthon leszek.

B.U.É.K!

..kezdődik az új é.. az új rémálom..