Az ok nem más, mint az idő, amiből egyre kevesebb áll rendelkezésemre. Tehát ezen egyszerű oknál fogva a Fallout 3 cikk elhalasztódik jövő hétre, de egy photoshopos postot már hétvégén, vagy ha jut rá időm, akkor már holnap olvashattok majd. A Photoshop oldalam is nagy lassan készülget, úgy ahogy a saját videó is. A közeljövőben még lesznek gitáros dolgok is a blogon. A GTA IV-et (ami sokak szerint az év játéka (főleg konzolokon) címet könnyen bezsebelhetné) is szeretném kipróbálni, tehát ha egyszer ez sikerül, akkor majd arról is írok egy cikket.
Szerencsére hamarosan itt a téli szünet (és múlt héten még a hó is esett ) bár azt a szabadidőt, amit akkor "kézhez kapok" majd, nem hinném, hogy a gép előtt tölteném. De biztos, hogy akkor azért több firkálmányom fog fölkerülni a blogra. Így a december eljövetelével majd a blog bannert, designt (értsd a blog linkek fölötti képek; és igen, lesznek mostmár mindegyik fölött képek). Persze ez nem azt fogja jelenteni, hogy a kinézet mindig az adott hónaphoz ünnephez fogom igazítani.
Hamarosan írni fogok a Family Guy nevű sorozatról is, illetve, hogy pontosítsak, ezen rajzfilm sorozatról fogok ejteni pár szót. Csakhogy föl keltsem az érdeklődéseteket íme egy videó: íme.
Amint eszembe jut, hogy hogyan kell embedelni, akkor azonnal berakom ide is.
És végezetül, egy kép:

Tehát valószínleg hétvégén jön a FL3 első benyomás cikk, és majd talán ugyszint hétvégén egy photoshopos post is. Tömören ennyi.