Meeting
Mivel az egész találka a tőlem 6 és fél percre lévő pályaudvarnál volt,(igen lemértem ) ezért nem volt valami nehéz odaérni... Körülbelül háromnegyed kilenckor már ott ültem bőröndbe ágyazott gépemen, aminek bitang nagy súlya volt. Egyszer csak felbukkantaka mélyen tisztelt szerkesztők, konkrétan belőlük ketten Darths és Nightbagoly akik már kora reggel formában voltak. Aztán amikor márszinte minden vonattal induló táboros ott volt, elcipeltük nehezékeinket a kocsikhoz is felpakoltuk őket (vagyis őket, mert nekema sajátomat a vonatra felkellett gyömöszölnöm.. Húh mennyien vittek gépet, elképesztő! Ekkor még tartalmas lanpartykat vártam.. Összefutottam még néhány bajtárssal indulás előtt, többek közt Trooper kollégával, Gyarfival és végül, de nem utolsó sorban bosz4-el.



Odaút

A vonatozgatást kellemes meleg, napsütés kísérte, mintha nekünk találták volna ki ezen csodás napot.. Az út kellemesen telt, hülyülésekkel, meg minden hasonló procedúrákkal, egyszóval elvoltunk a vonaton. Amikor megérkeztünk a camp helyszínéül szolgáló káptalanfürdre elkeresztelt térségbe, végre betuszkolhattam egy kocsiba a nehezékemet, melyet a 200 méterrel arréb elhelyezkedő panzióba küldtek, ez a panzió nem volt más, mint a szálláshelyünk közel a Balaton partjához.. Kellemes hangulat lett urrá, amikor is jöttek a vezetők (Bubus and his friends) , közel fél órás eligazítás és szobaadminisztráció után mehettünk egyet burkolni, ha az emlékezetem nem csal valami bögrés leves és rízs pörköltel, elviselhető volt az utóbbi, de az előző, hát mit nem mondjak, az, hogy a krumplileves fogalmával nincsenek tisztában az tény és való, ezt abból gondolom, hogy a hasonló íz mellé lebbencslevesből jól ismert tésztára hasonlítottak a krumplidarabok..




ROCK__METAL__PUNK__ALTER

A cím a 66 fősre hízott csoport 4 teamre való osztását jelenti, ezek alapján csináltak "óriás" nyereményjátékot kedves szervezőink.. Kaja után elkezdődött a számítógépterem felhúzása (bérelt monitorok bontása, asztalok székek szerzése, stb.. (22" Az Xboxok kiállítása, itt mindenki megjelent egyből és már ment is a gaming... Egész napunk pakolás volt, estére sikerült felhúzni a számítógéptermet és minden mást, utána az esti beszélgetések már is enyhítő körülményként foghatóak fel a szervezetlen gépterem építés mellett. A beígért internet elmaradt, sőt hálózat sem volt az nap, pedig egy D-Linkes csákót vártunk, aki valamilyen oknál fogva nem tudott megjelenni, így Darthsékra maradt a feladat, természetesen hálózati kábel sem volt, így azt is bekellett szerezni, volt két nagyon aranyos kiskutya is, akiket estére hazakellett vinni, mert a Panzió főnöke félt a kutyáktól, sőt a sütést se engedélyezte (nyilt láng használata szigorúan tilos!), de azért volt egy ilyen terület direkt erre a célra dísznek, a rádióval fenyegetőző szomszéd már csak hab volt a tortán.. De azért az esti beszélgetés feelingje a rengeteg hullócsilag és a hihetetlenül gyönyörű csillagokban gazdag égbolt volt.



The Second Day

A második nap sem volt fenékig tejfel, reggeli finom volt, elkezdőtött a nap, természetesen össze vissza rohangáltam, ahhoz képest, hogy gépet vittem hozzá se nyúltam, pedig pont a "no problem" kategóriájú gépek közé tartozott.. Amikor a hálózat kiépítésre került, úgy tünt minden rendben lesz, de egyszer csak egy hibás elosztó levágta a biztosítékot, vártuk Feri bácsit, aki villanyszerelő oklevele mellett még wc-pucolásban és pincetakarításban is jeleskedett. Vártuk a reményt, aztán végül sikerült, ekkor megjelent a szerkik arcán egy kis feszültség a szervezettség nullás színtű tálalása végett.. Végül aztán, volt még egy áramkimaradás Darths vette kézbe az ügyet, itt Feri bácsi biztosabb megoldásnak bizonyult volna, mert a főszerkesztő úr sikeresen megb@szatta magát az árammal.. Aztán végül már mikor sikerült a vért maximálisan felpumpálni az eseményeknek szerkesztőink agyába, minden rendbe jött és elkezdődött a Lan és az üvöltözések korszaka.. Nemsokkal később megérkezett Grath és az ő Rock Band felszerelése, ekkora a PGR4-et lekapcsolták és már el is kezdődött a virtuális rock koncert. Én ezen időtájt a Balatonban hülyültem a többi gurussal együttvéve.. Kimászva a partra Péter nevezetű felügyelőnk invitált egy kis röplabdára, ez nagyon jó volt.. Főleg, hogy 1x kikaptunk 2x nyertünk Miután meguntuk a magyar tengerparti szórakozást, visszamentünk a Campbe, szerencsére elég közel volt, úgyhogy nem volt semmi probléma.. Kellemes meglepetés volt vacsora után a Rock Band és persze a különböző konzolos hangszerek.. A dob olyannyira megtetszett, hogy alig bírtam elengedni. Aztán nemsokkal a heves koncertek után elszakadtam a Bandtől és betámadtam egy helyett közvetlen egy szőke hajú alkoholra "vér"szomjas ombre mellett, ő volt Bagoly.. Este Bate is megérkezett, aztán kifeküdtünk a Camp közepére; - néztük a hullócsillagokat, hallgattuk Bagolyt, ]{redencet és a Grath & Bate párost.. Itt volt minden, vízipipázás, hülyülés és Bagoly féle oltások Grathék felé, ez volt az a pillanat, amikor Bagoly biztossá tette Grath számára azt a tényt, hogy itt nem jó, indulás haza.. Aztán már ott se volt, se szó, se beszéd, eltűnt...