• Nem csak az első nap volt kiemelkedő
  • Rengetegen voltak kíváncsiak az Overwatch League mérkőzéseire

Ahogy arról nem is olyan régen beszámoltunk, elrajtolt az Overwatch League, mely már az első napon felülmúlta a Blizzard legoptimistább várakozásait is. Akkor mintegy 415 ezren nézték egyidőben a közvetítést, és bár még messze van a döntő, egyelőre nagyon úgy fest, ez kitarthat a szezon végéig. Az első hét közvetítéseit összesen közel 10 millióan nézték meg, szerte a közvetítők csatornáin: a Twitch, MLG, és a kínai ZhanQi TV, Netease CC és Panda TV-n egyaránt követhetők voltak az események.

Ezután már szinte természetesnek nevezhetjük, hogy a helyszíni jegyek is mind elkeltek, a Los Angelesi Blizzard Arena minden egyes mérkőzése teltházas volt. A második hét már elindult, ha valamiről lemaradtál volna, utólag is megnézheted a mérkőzéseket a hivatalos honlapon, vagy az esemény Twitch-csatornáján.

overwatch-league-blizzarena.jpg