• Több, mint 400 ezren nézték élőben egyszerre az Overwatch League-t
  • És ez még csak a Twitch nézőszáma, más oldalakon is követhető volt az esemény

A minap elindult Overwatch League repülőrajtot vett, jelentette be Twitteren a Blizzard. Már az első nap számai igazán kiemelkedőek voltak, átlagosan 300 ezer néző követte figyelemmel az eseményeket percről-percre, a csúcsot azonban az egyidőben való 415 ezer követő jelentette. Ezzel minden várakozást felülmúlt már az első nap, és ezek csak a Twitch eredményei, ehhez még nem számolták hozzá az MLG streamet és a kínai oldalak számait.

Mondanunk sem kell, a kiadó roppant elégedett az eredménnyel, melynek 300 ezres átlaga önmagában közel 100 ezer nézővel többbet jelent, mint az eddigi rekord. A kiadó legoptimistább várakozásait is bőven meghaladó létszám pozitív előjele lehet ez esport megítélésének világszerte, és ezzel a Starcraft mellett ez a második olyan játéka a Blizzardnak, melyet joggal emlegethetünk a nagyok (DOTA 2, League of Legends és a többiek) között. A kérdés csak az, hogy a kirobbanó kezdés után vajon a folytatás is ilyen nagyserű lesz-e, de talán mindannyian sejtjük a választ.

overwatch-league-1a.jpg