• Január 10-én indul az Overwatch League
  • 12 csapat versenyez majd 20 héten át
  • A nyertesnek minimum 1 millió dollár üti a markát

A Blizzard 2016-ban tett ígéretéhez hűen elindítja az Overwatch League-t, melynek során 20 héten át a világ 12 legjobb csapata mérkőzik egymással,nem kevés pénzért. A decemberben lezajlott előszezon után a “rendes” versenyek január 10-i kezdettel indulnak, és egészen június 16-ig tartanak majd, az utószezon pedig ezt követően, június 17-től július 28-ig zajlik le. Ennek utolsó két napján rendezik a döntőt is, a versenysorozat végét pedig az All-Star hétvége jelzi.

A két divízióra (atlanti- és csendes óceáni; Atlantic, Pacific) osztott csapatok közül kilenc amerikai, három pedig nemzetközi, darabjuk minimum hat, de legfeljebb tizenkét fővel rendelkezhet. Jelenleg átjárás nincs, de az év folyamán lesz még egy igazolási időszak, amikor megváltozhatnak az erőviszonyok. A korábbi híreknek megfelelően minimum 50.000 dollár plusz egyéb juttatások járnak a versenyzőknek, de egyes játékosok ennél többet is kereshetnek; Jay “sinatraa” Won például 150.000 dolláros szerződést kötött a San Francisco Shock színeiben.

overwatch-csapatok.png

Ezen felül extra jutalom jár a játékbeli teljesítményért, elsősorban a győzelmekért, melyek fele a játékosokat illeti. Az alapjuttatásokon felül összesen 3.5 millió dollár bónusz közül a legnagyobb összeg természetesen a döntő győztesének, a világbajnoknak jár majd: nem kevesebb, mint 1 millió dollárról van szó, de a második helyezett sem szégyenkezhet a teljesítményéért adot 400 ezer dollárral.

A meccsekre minden szerda, csütörtök, péntek és szombat kerül sor, a mérkőzések helyétől függően változó időpontban, hogy az adott időzónának a lehető legjobban megfeleljen. A meccseket a Twitch és az Overwatch League oldaláról is figyelemmel követhetitek majd, a pontos időbeosztásért erre tessék.

overwatch-league-1.jpg