Brendan O'Connor belügyminiszter a hét elején kiadott egy hivatalos vitaindítványt (letölthető innen, angolul), amely tulajdonképpen egyféle népszavazás, és egyetlen kérdést tesz fel: bővüljön-e ki az ausztrál besorolási rendszer egy 18+-os kategóriával a videojátékok terén?

Hogy kicsit képben legyünk a jelenlegi helyzettel: a filmek esetében van ilyen kategória, mindjárt kétféle is, az R18 és az X18, az utóbbi tulajdonképpen a pornó. Fura módon a játékoknál a besorolás felső határa MA15+, amely azt jelenti, hogy csak 15 éven felüli láthatja vagy játszhat rajta, azt is csak szülői felügyelettel. Bármely más, ennél durvábbnak minősített videojáték (legyen az a benne lévő szexualitás vagy erőszak miatt „nem kívánatos”) az RC billogot kapja meg, amely azt jelenti, hogy ezeket nem lehet az országban eladni, bérelni, kiállítani, demózni, reklámozni.

A hivatalos indoklás szerint (ezt tartalmazza a szóban forgó dokumentum is) ennek oka az, hogy az erőszakos videojátékok negatív hatása nagyobb, mintha ugyanezt a dózist filmen kapná meg a delikvens, mivel kutatások szerint az ilyen játékok fokozzák az agresszióra való hajlamot. Ugyanakkor szerencsére megemlíti azt is az anyag, hogy ezek a kutatások erősen megosztottak, mások szerint el van túlozva a dolog, vagy nem megfelelően kutatott és/vagy bizonyított, alátámasztott. Azt is hozzáteszik, hogy a videojátékokkal általában otthon szokás játszani, így aztán a megvásárlásuk után már a szülőké és más felnőtteké a felelősség, hogy a termék ne kerüljön a kisebbek kezébe. A másik szempont, hogy az egész tiltás tulajdonképpen diszkrimináció is, ugyanis bár ezzel óvják a gyermekeket, ugyanakkor megfosztják ezektől a játékoktól a felnőtteket, márpedig egy statisztika szerint a játékosok átlagéletkora 30 év körül mozog. Végül ott a gazdasági hatás is: kb. 50 fejlesztőcég dolgozik Ausztráliában, ezek 1500 főt foglalkoztatnak, és éves bevételük 140 millió dollár -- a tiltás ezen stúdiók versenyképességét is rontja, és persze ezzel együtt erősíti a fekete importot és a kalózkodást, amely pedig ugye a terjesztők és értékesítők (ezen keresztül a kincstár) zsebéből is jelentős összeget „kispórol”.

A pró és kontra véleményeket a törvényhozók 2010 február 28-ig várják e-mailben, egy, a dokumentumhoz csatolt, megfelelően kitöltött űrlapon. Most tehát az ausztrálokon a világ szeme, meglátjuk, a nagy zúgolódást sikerül-e tettekre váltani, és megszűnik-e végre ez a szerintem (de ez szigorú magánvélemény) meglehetősen szűk látókörű korlátozás.