• A GTA 6 lehet a játékipar egyik legfontosabb alkotása
  • Legalábbis a Circana szakértő elemzője szerint
  • Mat Piscatella úgy véli, hogy ez az év még rendkívül nehéz lesz
  • Ám szerencsére már látszik a fény az alagút végén

Az Insider Gaming cikke szerint az elmúlt másfél év során több mint 16 000 (!) fejlesztőnek kellett elbúcsúznia a munkájától, emellett több stúdió is lehúzta a rolót, az ilyen-olyan törlésekről már nem is beszélve. Mindez jól mutatja, hogy milyen nehéz helyzetben van jelenleg a játékipar, az előrejelzések alapján pedig az elkövetkezendő hónapok sem lesznek könnyebbek, szóval számíthatunk még néhány lehangoló hírre ebben a szektorban. Öröm az ürömben, hogy már látszik a fény az alagút végén, legalábbis a Circana szakértő elemzője, Mat Piscatella szerint, aki a GamesIndutry.biz csapatának beszélt egy picit a jövőről, amelyben meghatározó szerepet fog betölteni a tavaly decemberben leleplezett GTA 6.

Piscatella úgy véli, hogy az iparnak nagy szüksége van az olyan, minden várakozást felülmúló címekre, mint például az elképesztően népszerű Palworld és a Helldivers 2, emellett pedig arról is beszélt, mekkora jelentősége lesz a Rockstar Games bizonyára minden létező rekordot megdöntő, az előrejelzések alapján 2025 második felében érkező alkotásának. "Ez még egy nehéz év lesz, de ha 2025-ben már csökkennek a kamatlábak, és a pénz egy kicsit szabadabban áramlik majd a fejlesztők és a kiadók felé felé, akkor újra lendületet kaphat a fejlesztési ciklus. Megújuló érdeklődésre számíthatunk, különösen a GTA 6 iránt, amely vélhetően a legfontosabb megjelenésnek fog számítni ebben az iparágban" – nyilatkozta az elemző. Jelen pillanatban persze lehetetlen megmondani, hogy valóban mindent múlt időbe fog-e rakni a sandox műfaj következő lépcsőfoka, ám a GTA 5 töretlen sikeréből, valamint az új felvonást övező óriási érdeklődésből (mostanra nem kevesebb mint 180 millió megtekintésnél jár a fent látható előzetes) kiindulva több mint valószínű, hogy valóban a Grand Theft Auto 6 lesz a játékipar (egyik) legfontosabb állomása.