• Ismét elkelt pár millió példány a GTA 5-ből
  • A legutóbbi negyedév óta
  • Emellett pedig a Red Dead Redemption 2 is elcsábított még néhány vásárlót
  • Mindez a Take-Two legutóbbi pénzügyi jelentéséből derült ki

Mostanra talán senki nem lepődik meg a GTA 5 első (és második) látásra hihetetlennek tűnő eladási adatain, hiszen köztudott, hogy a világ egyik legnépszerűbb videójátékos franchise-ának legutóbbi felvonása teljesen más kategóriát képvisel, mint az ipar többi szereplője – leginkább persze az online szegmens töretlen sikerének köszönhetően. Tavaly novemberben arról adtunk hírt, hogy nem kevesebb mint 190 (!) millió eladott példánynál jár a sandbox műfaj koronázatlan királya, a Take-Two Interactive aktuális pénzügyi beszámolójából pedig kiderült, hogy az elmúlt hónapok során is akadt pár millió felhasználó, aki vásárlásra adta a fejét.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A kiadó harmadik negyedévre vonatkozó eredménybeszámolójából ugyanis megtudhattuk, hogy mostanra 195 milliós eladással büszkélkedhet a Rockstar Games remekműve, szóval könnyedén megeshet, hogy néhány hónapon belül a 200 milliós mérföldövet is eléri a program. Mindemellett pedig a Red Dead Redemption 2 után sem csökkent az érdeklődés, mivel legutóbb 57 millión állt a mutató, az aktuális jelentésben pedig már 61 millió szerepel – a teljes széria egyébként 86 milliónál jár, ami szintén felettébb impozáns eredmény. Visszatérve a GTA-sorozatra, a Take-Two vezérigazgatója, Strauss Zelnick szerint a GTA 6 bejelentését övező óriási (és most nagyon finoman fogalmaztunk) érdeklődés is hozzájárult a sikerhez. "Úgy gondolom, hogy a GTA 6 körüli izgalom az egész franchise-ra kihat" – mondta Zelnick, miközben a GTA 5 eladásairól és a GTA Online minden elképzelést felülmúló teljesítményéről beszélt. Egyelőre bele sem merünk gondolni, hogy ezek után mekkorát fog szólni a hatodik felvonás – annyi biztos, hogy a nagy kiadók helyében mi minden 2025-re tervezett játékot eltakarítanánk az útjából.