Ennél gagyibb trailerrel be sem lehetett volna mutatni a Hogwarts Legacy DLSS 5 frissítését

Mesterséges intelligenciával varázsolja még szebbé Roxfortot az Nvidia, vagy mégsem?

J.K. Rowling könyvei az egész világot meghódították, és talán nincs még egy ilyen fantasy történet, amely ennyi rajongót gyűjtött volna maga mellé. Azóta az írónő már nem mindenkinek a szíve csücske, mert sok esetben simán kimondja azt, ami éppen nyomja a szívét. Ennek ellenére a franchise mit sem vesztett fényéből. Már javában készül az új Harry Potter sorozat, bár érdekes lesz majd látni a bemutatóját, hiszen a castingot illetően már sikerült kiborítani a közösséget. Emellett pedig a videójátékos világban is megtalálta a helyét végre ez a sorozat, hiszen a Hogwarts Legacy 2023-ban hatalmasat szólt. Az elmúlt időszakban kiderült az is, hogy az Avalanche Software már javában dolgozik a Hogwarts Legacy 2-n, bár sok új információval még nem rukkoltak elő.

Aki viszont szeretne visszatérni a varázslatos világba, annak van egy kifejezetten jó hírünk, miután az Nvidia komoly meglepetéssel rukkolt elő. A vállalat nem is olyan rég leleplezte a DLSS 5-öt, amely nagyon komoly előrelépés lehet az előző verziókhoz képest, ezzel tele is van a net egy ideje, sőt mi magunk is feldolgoztuk ezt a témát. Aztán közzé is tették az NBA 2K27-ben a technológiát, és úgy tűnik, szép lassan szeretnék egyre több alkotásban elérhetővé tenni. A DLSS 5-nek köszönhetően Roxfort még sosem tűnt ennyire élethűnek.

Az Nvidia hivatalosan bejelentette, hogy november 5-én jön a Hogwarts Legacy legújabb PC-s frissítése, amely végre elhozza a játékba a DLSS 5 technológiát. Ez az update azonban nem csupán az FPS-re lesz hatással, mivel az AI a látványvilágot is alaposan felturbózza. A 3D-vezérelt neurális renderelés (3D-Guided Neural Rendering) névre hallgató megoldás az eredeti képkockákból kiindulva, a mesterséges intelligencia segítségével hoz létre valósághűbb megvilágítást, részletgazdagabb felületeket, természetesebb árnyékokat és látványosabb tükröződéseket. Mindez különösen jól megfigyelhető az új előzetesben is. Az Avalanche Software arra is különös gondot fordított, hogy a technológia ne változtassa meg drasztikusan a játék eredeti hangulatát vagy a karakterek megjelenését. Az Nvidia tájékoztatása szerint az új AI-modell kétszer olyan gyors, mint az előző verzió, és 4K-s felbontás mellett 20%-kal kevesebb videómemóriát igényel.

Azonban ez a funkció egyelőre kizárólag a GeForce RTX 50-es sorozatú videokártyákon, az RTX Spark rendszereken, valamint a GeForce NOW Ultimate szolgáltatáson keresztül érhető el. Akinek viszont ezek közül valamelyik a rendelkezésére áll, a frissítés telepítése után a Neural Rendering opció kiválasztásával tudja aktiválni. Íme az új trailer – ami valljuk be, elég semmitmondóra sikerült, de persze ezt mindenki ítélje meg maga:

Borítókép: Steam