Denis Villeneuve új Dűne-filmje kemény ellenféllel néz szembe decemberben a mozikban, mivel egy és ugyanazon napon debütál majd a Bosszúállók: Doctor Doom ébredésével, ami jó eséllyel az év legnagyobb bevételét produkálja majd. A Dűne - Harmadik rész lesz egyébként a kanadai rendező utolsó Dűne-filmje, legalábbis az elmondása szerint, és bár nem lesz egy rövid alkotás, a három film közül ez lesz a legfeszesebb.
A World of Reel arról ír, hogy az Ír Filmminősítő Hivatal 151 percesként regisztrálta a Dűne - Harmadik részt, ez az adat pedig egy olyan minősítő szervtől származik, amely már látta a film végleges változatát, vagyis a játékidő gyakorlatilag biztosra vehető. Korábban egyébként többféle szám is napvilágot látott, az IMAX-jegyek értékesítésekor a feltüntetett játékidő például még 140 perc volt, majd októberben az AMC mozilánc szép csendben 151 percre módosította ezt. Úgy tudni, hogy a Warner Bros-nak pedig egy több mint háromórás, még nyers változatot vetítettek le - amitől állítólag elájultak a nézők, olyan jó volt.
Bár a 151 perc első hallásra egyáltalán nem kevés, a harmadik rész még így is rövidebb lesz elődeinél, mivel a 2021-es Dűne 155 percig, a 2024-es Dűne - Második rész pedig 166 percig tartott. Másrészről az új film alapjául szolgáló A Dűne messiása a legvékonyabb kötet Frank Herbert eredeti trilógiájában, és történetét tekintve is sokkal intimebb és kevésbé cselekménydús, mint az előzményei.
Borítókép forrása: Warner Bros.