Az ARC Raidersben minden új tárgyhoz, fegyverhez és funkcióhoz újabb megszólalások társulhatnak, az Embark Studios pedig úgy döntött, ezek egy részét nem hagyományos felvételekkel oldja meg. Bence Pajor, a játék handrendezője a stúdió friss háttérvideójában főleg a tárgyakat és helyszíneket jelölő pingrendszer rengeteg szövegváltozatával indokolta a megoldást: szerinte a színészek „egyszerűen beleőrülnének”, ha mindet fel kellene olvasniuk. A folyamatosan változó live service-játékhoz ráadásul nehézkes lett volna minden módosítás után új felvételt szervezni. Ezért a történetet érintő fontosabb hangfelvételek helyett a fejlesztők javarészt a jó öreg mesterséges intelligenciához fordultak segítségért.
Az AI-hangokat azonban a saját hangfelvételeiken, a saját alkalmazott színészeik munkáján alapuló AI-modellel utánoztatták. Így a videóban megszólaló színészek tapasztalatai is sokrétűek azt illetően, hogy jónak vagy rossznak tartják-e, hogy a mesterséges intelligencia az ő hangjukon szólalt meg. A Celeste-et alakító Diana Gardner például felszabadítónak nevezte, hogy más munkákat is elvállalhatott anélkül, hogy néhány rövid új mondat miatt forgatásokat kellett volna lemondania. A szerződését is korrektnek tartotta, a kész eredmény hallatán viszont már felmerült benne: sajátjának tekintheti-e ezt az alakítást? A színésznő órákat dolgozott a felvételeken, de a végső előadás lényegében már nem az övé.
Az Embark csapata pedig érzi, hogy az AI nem mindig végez olyan jó munkát, mint egy gyakorlott színész. Pajor is elismeri, hogy a generált beszéd ugyan emberinek hangozhat, az alakítás azonban nem mindig jön át – Stefan Strandberg kreatív vezető pedig azt mondta, a stúdió AI-használatát bíráló kritikák között teljesen jogos észrevételek is voltak. A csapat ezért a megjelenés után nekilátott a küldetésszövegek újrafelvételének, amennyire csak lehetett, az eredeti színészekkel.
Mivel a stúdiót tavaly rengeteg kritika érte az AI-használat miatt, talán nem is árt, hogy Strandberg most hangsúlyozta, hogy nem a színészek leváltásában érdekeltek, hanem több teret szeretnének adni nekik. Szeretnénk elhinni, hogy ez egy mindenki számára jó irány, de sajnos mint más AI-jal felváltott munkánál, itt sincs garancia arra, hogy a mesterséges intelligencia kiegészíteni és kisegíteni fogja a szinkronszínészek munkáját, és nem pedig munkanélkülivé teszi őket.
Borítókép forrása: Embark Studios