Nem kizárt, hogy a Ubisoft menti meg a Dishonored fejlesztőcsapatát

Jason Schreier szerint legalább három cég érdeklődik a jelenleg az Xbox esernyője alá tartozó Arkane Lyon iránt, köztük a Dark Messiah of Might and Magic kiadójával.

Már július elején felmerült, hogy az időközben függetlenné vált Compulsion Games, Double Fine, Undead Labs és vélhetően bezárásra kerülő Ninja Theory mellett az Arkane Lyon sem lesz része az Xbox jövőjének, október végén pedig világossá vált, hogy egy cérnaszálon függ a stúdió sorsa. Szerencsére elkezdett pislákolni a fény az alagút végén, a Bloomberg kötelékében álló Jason Schreier ugyanis úgy tudja, legalább három vállalat tett már ajánlatot a Microsoftnak. A bennfentes szerint az a Ubisoft is ott van az érdeklődők között, amely a 2006-os, hamarosan megújuló Dark Messiah of Might and Magic kiadásáért is felelt, vagyis elég jól ismeri a Dishonored és a Deathloop fejlesztőcsapatát. 

Forrás: Arkane Studios
Forrás: Arkane Studios

Sajnos nem derült fény a másik két érdeklődő kilétére, mindenesetre elég furcsa, hogy miközben a Ubisoft majdnem annyira az élen jár a leépítésekben, mint az Xbox, most épp ő mentheti meg a zöldek egyik legtehetségesebb fejlesztőcsapatát. Fontos azonban kiemelni, hogy a techóriás még egyetlen ajánlatot sem fogadott el, szóval kár lenne előre inni a medve bőrére. Schreier aláhúzta, hogy ha sikerül megmenteni a csapatot (és remélhetőleg sikerül), egy-két éven belül kigurulhat a garázsából a jó ideje készülő Marvel's Blade, ami mostanra legalább annyira elátkozottnak tűnik, mint az MCU féle Penge-film.

Őszintén remélem, hogy nem zárják rá a lakatot az Arkane Studios utolsó irodájára – a Prey-t fejlesztő austini részleg ugyebár 2024-ben, a Redfall bukása után húzta le a rolót –, mert a Dishonored 1-2 máig ott van a legjobb lopakodós játékok között, a Dark Messiah pedig maga a nagybetűs szórakozás, amit egyszerűen képtelenség megunni. Szerintetek jó helyen lenne a brigád a Ubisoftnál, vagy jobban örülnétek egy másik befutónak?

Borítókép forrása: Arkane Studios