Az Ouya, ha másért nem is, azért mindenképpen emlékezetes maradhat, hogy ez volt az első olyan „alternatív” asztali konzol, amit nem a három nagy gyártó egyike, hanem egy kis csapat készített el. Egy Rubik-kocka méretű, Android alapú gépecskéről van szó, ami sokat ígért, de keveset ért el, így rövid időn belül az érdekes koncepció gyakorlatilag eltűnt a palettáról -- így járt egyébként a többi mikrokonzol is.

Az Ouya azonban ma újra hallatott magáról, mégpedig azzal, hogy vevőt keres. Igen, úgy tűnik, hogy a független fejlesztők terméke egy sokkal nagyobb cég ernyője alá kerülhet. Jelen állás szerint a firma több kérővel is tárgyalásokat folytat, a jelöltek között pedig ott van a Google, az Amazon és a free-to-play játékok királya, a Tencent is.

A hírt elsőként lehozó Re/code értesülései szerint egyelőre konkrét összegben nem állapodtak meg, de a tárgyalások haladnak, a végcél pedig az, hogy valaki konkrétan felvásárolja az Ouyát, s ne támogatással járuljon hozzá a konzol fejlődéséhez.

ouya-console-alt3.jpg