Elképesztő sikernek örvend a Project Eternity. Az Obsidian szerepjátéka 1,1 millió dollárt kért a rajongóktól, de mára összegyűlt a korábban hihetetlennek gondolt hárommillió dollár. Ez azt jelenti, hogy nemcsak saját házunk lehet, ahogy azt korábban már megtudtuk, hanem immár komplett erőd irányítását ígérik a fejlesztők.


Kickstarter kérdezz-felelek

Ez egyébként azt is jelenti, hogy már csak egyetlen elérhető cél maradt: 3,5 millió dollár összegyűjtése után nem egy, hanem két metropolisz kerül az Eternitybe. Egyelőre 3,1 milliónál áll a számláló és még van hátra 39 óra, szóval a rajongóknak még egy kicsit bele kellene húzniuk (a játék Kickstarter-oldala itt található).

A hárommilliós határ megünneplése okán az Obsidian egy különleges kérdezz-feleleket is rendezett, mely során az interneten feltett kérdésekre válaszoltak az alkotók. Kiderült, hogy a játék háttérgrafikái tele lesznek élettel, hála a folyamatos animációknak, illetve, hogy a beszélgetések során megjelennek az intelligencia és a karizma által befolyásolt válaszlehetőségek. Ja és igen, itt az első kép is, lehet gyönyörködni!

Project Eternity
Az első kép a Project Eternityből -- kattra megnő!