• Még a Fortnite-ot is sikerült leköröznie a Palworldnek
  • Napi játékosszám terén
  • Xbox konzolokon, Amerikában
  • De csak egy napig tartott a csoda

A közelmúltban már többször is beszámoltunk a Palworld steames előremeneteléről, ami egyáltalán nem meglepő, tekintve, hogy mostanra csak a PUBG: Battlegrounds jár előtte egyidejű játékosszám terén – ez egyébként nem valószínű, hogy valaha is megváltozik, szóval marad a második hely. A Pocketpair "felfegyverzett Pokémonokkal" operáló túlélőjátéka emellett eladások terén is tarol, ráadásul nem csupán PC-n, de Xbox konzolokon is felettébb népszerű – olyannyira, hogy néhány nappal ezelőtt még maga a Fortnite sem tudott az útjába állni.

Mat Piscatella szúrta ki tegnap, hogy a Circana mérései alapján január 22-én magasabb volt a Palworld napi játékosszáma Amerikában, mint a világhírű battle royale-é. Piscatella emellett azt is megemlítette, hogy ezen a napon átlagosan 200 percig nyüstölték a felhasználók a programot a Microsoft masináin, hozzátette ugyanakkor, hogy nem volt nagy az eltérés a két alkotás között. Persze a Halálos iramban óta tudjuk, hogy mindegy, mennyivel nyer az ember (ez esetben a játék), de még így is örülhetnek a fejlesztők, hiszen újabb mérföldkövet tudhatnak az egyre csak bővülő tarsolyban. A stúdió pedig a jövőben is garantálni szeretné a sikert és a népszerűséget, a nemrégiben megosztott roadmap alapján ugyanis érkezik majd a PvP, lesznek új főellenfelek, Pal Arena (ahol a lények csaphatnak össze), Steam-Xbox crossplay, új szigetek és Palek, valamint az építkezésen és az MI-n is javítanak, szóval (nagyon) messze még az út vége. Bízzunk benne, hogy a The Pokémon Company sem fog a cég nyomába eredni, ahogy a halálos fenyegetések száma is lecsökken a jövőben.