Első hallásra úgy tűnhet, sokkal könnyebb felsorolni azon játékokat, amik csalódást okoztak, mint azokat, melyek beváltották az ígéretüket, de ha az ember belegondol, valamiért mégis inkább a sikertörténetek jutnak először az eszébe, semmint a hatalmas csalódások. Pedig mindegyikből kijutott bőven: az értelmetlen és egyáltalán nem kielégítő egérklikkeléssé degradált Godus; a százezer dollárt (azaz cirka 26 millió forintot) összeharácsoló, a pénzzel szinte azonnal lelépő The Stomping Land brigád; a Double Fine amúgy remekbeszabott, de idő előtt abbahagyott Spacebase DF-9-e; és persze a legnagyobb gaztevő, a DayZ, amely immáron több mint négy éve parkol a Korai Hozzáférés kategóriájában, újra és újra eltolva a bétának minősíthető változat megjelenését.

A mérleg másik oldalán ott van a nulláról újraírt, és ezáltal sokkal jobbá tett Rust, az inkubációs fázist tökéletesítésre használó Kerbal Space Program, a minden idők talán legjobb tycoon-játékává varázsolt Prison Architect, és most már az a Playerunknown’s Battlegrounds (röviden PUBG) is, amely a 2016-ot egy rusnya, teljesen fapados akciójátékként élte végig, hogy aztán a publikus béta változat 2017 márciusi megjelenését követően akkora világszenzációvá váljon, mint amit a világ a DayZ, sőt a Minecraft óta nem látott. Ha valaha meg kell válaszolni a kérdést, hogy mely játék volt az, amely a legtökéletesebben használta ki a Korai Hozzáférés programját, most már gondolkodás nélkül mondhatjuk: PUBG.

RUN FOR COVER

A PUBG ugyanis már az első változat megjelenésekor pontosan azt az egyszerre komplex, ám ugyanakkor borzalmasan egyszerű játékélményt és játékmenetet kínálta, amire az egész imázsát és birodalmát felépítette. Nevesítve: egy tökéletesített battle royale-élményt, amely eredetileg egy ArmA 2-es mod volt, majd a H1Z1 esportos vonulatát meghatározó, licencelt bővítmény, hogy aztán a PUBG-vel váljon nem csupán önálló játékká, de napjaink második legnépszerűbb videojáték műfajává. 

Nagyon egyszerű leírni, hogy miről szól: adott egy hatalmas, több négyzetkilométeres térkép, ahová egyszerre 100 játékos érkezik (botok és egyjátékos mód nincsenek), ejtőernyővel, bármiféle felszerelés nélkül. Nem csupán felszerelést – fegyvert, lőszert, páncélt, gyógyító csomagokat – szükséges találni, de közben figyelni kell a többi, egytől egyig ellenséges másik játékosra is, akik pontosan ugyanezt csinálják. Eközben pedig telik az idő: 3-5 perc keresgélés után a gép véletlenszerűen kijelöl egy úgynevezett zónát. Ezen belül retorzió nélkül lehet randalírozni, az ezen kívül eső terület viszont olyan vidéknek minősül, amit lassan, de biztosan körbevesz egy komoly sebzést okozó kék energiaháló. A kezdőfázist követően, bizonyos időközönként elkezd szűkülni és egyúttal elmozdulni a biztonsági zóna, a kék energiaháló (amit a köznyelv szimplán csak „kékként” ismer) pedig egyre gyorsabban közeledik ennek határa felé, és egyre nagyobb sebzést is okoz a kívül rekedő játékosoknak. A meccsek végére már csak egy zsebkendő méretű területen nevezhető biztonságosnak, a kék szinte azonnali halált okoz... de sokan ezt egyáltalán nem fogják meglátni.

A meccseknek rendkívül jó ritmusa van, ezt pedig a teljes szabadságnak köszönheti a program. A játékosokat szállító gép mindig véletlenszerű irányból közelíti meg az adott térképet, és amíg teljesen el nem éri a szélét, bárhol és bármikor ki lehet ugrani belőle. Ez rettentő sok taktikázásra ad lehetőséget már a mérkőzés kezdetén. Kiugrasz rögtön a legelején, már az első másodpercekben keresve az akciót? Megpróbálsz egy kevésbé lakott terület fölött ernyőt nyitni, megkockáztatva a kevéske lootot a várhatóan valamivel hosszabb élet reményében? Esetleg megpróbálod megtalálni a kettő közötti arany sávot, egy olyan települést, ahol van annyi épület, amely mind a lootolásnak, mind a lopakodásnak / vadászásnak remek terepet teremt?

Csak és kizárólag rajtad áll, milyen taktikával vágsz neki a küzdelemnek, de bárhogy is dönts, a forgatókönyv mindig ugyanaz lesz. Landolsz, és rögtön loot után kell kutatnod, mert itt tényleg mindent saját magadnak kell összeszedned. Kell egy hátizsák, hogy legyen elég helyed a tárgyaknak; szükséged lesz egy sisakra és egy golyóállómellényre, különben egy találattól is padlót fogsz; nem árt valami távolsági fegyver, és persze abba passzoló lőszer sem; gondolnod kell arra is, ha megsérülsz –gyógyulásodat a kötszer és az életerő csomag mellett gyógyszerrel és energiaitallal is segítheted. Az, hogy mikor és mit találsz teljes egészében a vak szerencsén múlik, a loot minden esetben véletlenszerűen kerül szétszórásra, és szinte bárhol találhatsz valami értékeset, vagy épp valami kacatot – egy elhagyatott sufniban, egy lerombolt kávézóban, egy undorító, rothadó kórházban vagy egy erőműben. Természetesen a térképnek vannak olyan bizonyos pontjai, ahol garantáltan nagyobb mennyiségben bukkanhatsz tárgyakra, de ezek mindig a legdurvább halálzónák, hiszen a legtöbb játékos pontosan itt fog kutatni a felsorolt dolgok után.

BOLHAPIAC

Szerencsére a loot menedzselése tökéletes, a tárgymenü egyszerű, átlátható, az egyes slotokba behúzhatod kézzel, vagy egy jobbklikkel is a dolgokat, így az inventory esetében leginkább csak a helyhiány, és nem mondjuk az irányítás miatt kell aggódni. Na meg a jó lootért: az egyes felszerelések (a sisak, a hátizsák, a mellény) három variációban érhetők el. Az egyes, legalsó szint szinte semmire sem jó, csak a legalapvetőbb dolgokra, így az abszolút csúcsot képező harmadik szintű cuccok azok, amik a legértékesebbek és a leghasznosabbak. Ezek azonban nem tesznek halhatatlanná, sőt egy jól irányzott sorozat szinte bárkit leszed, a legdurvább mesterlövészpuskákból pedig egyetlen találat is elég ahhoz, hogy padlót fogj.

A halál a PUBG leggyakrabban visszatérő eleme, hiszen egyetlen életed van. Ha meghalsz, kezdheted elölről az egészet, méghozzá egy teljesen új meccsen, felszerelés nélkül. Ez kezdetben (és azért később is) sok frusztrációra ad okot, nem ritkák az olyan körök, ahol 10-20 percen át csak futkározol, gyűjtögetsz, hogy aztán lelőjenek. Vagy nagyon távolról, egy jó távcsöves fegyvert használva, vagy közelről, ha valaki lesben várt (esetleg campelt)... vagy számtalan más módon. A PUBG-ben meghalni a legegyszerűbb, hiszen a lehetőségek száma, ha nem is végtelen, de eléggé magas, különösen, ha a legtöbb halált okozó arzenált nézzük (avagy azt a már önmagában pozitív helyzetet vesszük alapul, hogy nem a nyakunkat törve harapunk fűbe). Lőfegyverből kéttucatnál is több van, összesen tizenkét kategóriában, a pisztolyon, a shotgunon és a puskákon át egészen a mesterlövészpuskákig – ehhez jönnek a közelharci eszközök, élükön az ikonikus serpenyővel.

A repertoár szinte mindenhonnét merít, második világháborús karabélyt épp olyan könnyen lehet találni, mint ultramodern automata vagy félautomata fegyvert, így a lőfegyverek rendszertanának gyakorlatilag összes szintje képviselteti magát. Ezek önmagukban azonban semmit sem érnek, hiszen a megfelelő, beléjük való lőszerről is gondoskodni kell. Egy jó 20 óra játékidőre szükség lesz, mire az ember utánaolvasás vagy gondolkodás nélkül rávágja, hogy egy AK-ba 7.62-es kell, míg egy M16-ba 5.56, utána azonban csípőből megy. Csakhogy egy meztelen puska nem túl hatékony, ha pár méternél messzebbre kell célozni, a PUBG csatái pedig ennél azért jóval nagyobb távolságokkal szoktak zajlani.

SZIGETI VESZEDELEM

Ilyen és ehhez hasonló taktikákból pedig elképesztően sok van, és pont ez adja a PUBG zsenialitását és időtállóságát: nincs két ugyanolyan meccs, hiába zajlik alapvetően mindegyik ugyanúgy, ugyanazokkal a fázisokkal. Kiszámíthatatlan, hogy melyik irányból érkezik a gép, hogy hol sikerül landolni (és hányan esnek a közelünkbe), hogy mi lesz a felkutatott házakban, hogy merre szűkül a játéktér, vagy milyen egyéb akadályok akadnak az utunkba. Ez már csak az aktuális térképtől is függ – a PUBG-ben jelenleg összesen csak kettő van. Az alapváltozatból ismerős Erangel egy a Fekete-tengeren megtalálható, a valósában nem létező sziget, amely egykoron a szovjetek uralma alatt állt, és alapvetően a szerencsétlen lakosságon végzett katonai kutatásoknak adott otthont. A 16 négyzetkilométeres, hatalmas, de teljesen elhagyatott, sem embereket, sem állatokat otthonul nem látó területen minden megtalálható: katonai bázis, erőmű, kisebb-nagyobb falvak, és egy-két város több emeletes lakótelepekkel, fakunyhókkal, omladozó, roskadozó betonszarkofágokkal, a szovjet építési stílus műremekeivel.

Az 1.0-s változattal debütált Miramar ezzel szemben egy szintén 16 négyzetkilométeres, de sivatagos, közép-amerikai halálzóna, amit kanyonok, hegyek, lerombolt falvak és hidak szegélyeznek. A látótávolság itt a domborzat miatt lényegesen kisebb, így a tűzharcok is közelebbről zajlanak. A két térképen teljesen eltérő taktikákat kell alkalmazni, de egy fontos közös pont azért akad: a közlekedés. A PUBG-ben számtalan járművet lehet ehhez használni, de kizárólag a földön és a vízen lehet közlekedni, repülő egységek nincsenek. A járgányok természetesen üzemanyagot is használnak, és nagyon sérülékenyek is, több sorozat után hajlamosak felrobbanni – már ha nem fogy ki belőlük a benzin, vagy nem lyukas a gumi.

Ez persze robbanással, ezzel együtt hatalmas zajjal jár, és a PUBG itt brillírozik igazán. Egyrészt Miramar valami iszonyatosan jól néz ki, lényegesen részletgazdagabb és változatosabb, mint Erangel (és az 1.0-s változat megjelenése óta sokkal stabilabban és gyorsabban fut, mint valaha), de ennél is fontosabb, hogy mennyire jók a hangok. A lépések zajára való figyelés, az ellenfél ilyetén való betájolása legalább annyira fontos, mint a CS-ben, de a legjobbak akkor is a fegyverhangok. Pár óra játék után nemcsak hogy az ember már ezekből tudja, mivel lőnek, de a zseniálisan felépített, a domborzatot, a távolságot is figyelembe vevő hangkeverés okán még az irányt is be lehet lőni, és ez alapján eldönteni, van-e értelme hajtóvadászatot indítani, vagy itt az ideje továbbállni.

CSIRKEVACSORÁRA FEL!

A PUBG több mint egy gondolkodást nem igénylő shooter – egy egyszerű szabályokkal dolgozó, mégis hihetetlen mélységet rejtő, igazi klasszikus, ahol apró, de annál fontosabb játékelemek összessége gondoskodik arról, hogy minden meccs teljesen új, sokszor felejthetetlen élményt adjon. Történeteket, legendákat, mindennél izgalmasabb momentumokat, komoly tűzharcokat, filmszerű jeleneteket. Egyedül, ketten, négyfős csapatban. Ismeretlenekkel és barátokkal. Emberekkel és társakkal. Áldozatokkal és prédákkal – hiszen ezen a hegyen is csak egy maradhat!