PUBG: Battlegrounds Tesztek
Playerunknown's Battlegrounds teszt
Modból játéklegenda: az elmúlt két évtized során már számtalan példát láthattunk hasonló karriert befutó játékokra, de mind eltörpül a PUBG mellett, amely kevesebb, mint egy év alatt 30 millió vásárlót és játékost szerzett, és közben egy műfajnak is életet adott.
PUBG: Battlegrounds hírek, újdonságok
500 forintért perelte be a Tencentet egy kínai édesapa, de jó indoka volt erre
Egy apa szerint a cégek hibája fia túlzott videojátékozása.
Továbbra is elképesztően népszerű a PUBG: Battlegrounds
Nem tegnap jelent meg a PUBG, ám ennek ellenére is rengetegen játszanak még mindig vele – és emiatt az ipar egyik legjövedelmezőbb címe lett.
Még ebben a hónapban megkapja a 120 FPS-módot konzolon a PUBG
Végre megkapja a 120 FPS módot a PUBG konzolokon – még júliusban érkezik a frissítés, ami jelentősen megdobhatja az élményt.
AI-társ jön a PUBG-be, akivel öröm lesz befoglalni a hidat Erangelen
Az egyik legrégebbi battle-royale játék hamarosan vadonatúj játékmóddal bővül, amit egyelőre még csak teszt-fázisban indítanak el, de így is elég érdekes – mutatjuk a részleteket!
Váratlan fordulat a Steamen, ingyenesen letölthető lesz a a PUBG atyjának legújabb álma
A fejlesztők bejelentése után mindenki ledöbbent.
Nem vicc: Érkezik az élőszereplős PUBG valóságshow
Vérontásra ne, béna reality-műsoros ökörködésre viszont abszolút számíthatunk, ha megérkezik a PUBG Mobile: Trial of Fire.
Egy ugrásra van a csirkevacsi, és a nemzeti PUBG Mobile bajnokság selejtezői is
Jelentkezz és legyél a hazai PUBG Mobile csillaga a nemzeti bajnokságban, a PMNC Hungaryn!
A PUBG is tudja, hogy nincsenek barátaid, úgyhogy jönnek a beszélő AI csapattársak
Már az összes haverod rég otthagyta a PUBG-t? Nincs gond, mert jön a mesterséges intelligenciával pörgő PUBG Ally.
A PUBG elérte, hogy egyszer az xboxosok röhöghessenek a PS5 tulajok képébe
Néhány nap múlva búcsút int az előző generációnak a battle royale őrületet elindító ingyenes lövölde, az Xbox Series X-re szánt verzió pedig sokkal szebben mutat, mint a PS5-ös változat.
Kellemeset a hasznossal – Már elérhető a PUBG Mobile bankkártya
Elképesztő, de bemutatták a világ első PUBG Mobile bankkártyáját, amit kifejezetten a népszerű battle-royale rajongóinak szántak.
Ha ilyen konzolod van, akkor elbúcsúzhatsz a PUBG-tól
Egy korszak ér véget novemberben, amikor is a battle royale-játékok első nagy fecskéje végleg elhagyja a prevgen konzolokat.
A PUBG: Battlegrounds az eredeti Erangellel száll fel a nosztalgiavonatra
A Fortnite OG-nek köszönhetően a Krafton is úgy döntött, hogy visszahozza a népszerű battle royale legelső pályáját, méghozzá annak közkedvelt elemeivel együtt.
Annyi csaló repült tavaly a PUBG-ből, hogy egy külön raktár épülhetett a csirkevacsiknak
A Krafton jelentéséből nem csupán az derült ki, hogy milyen jövőt szán a világhírű battle royale-nak, hanem az is, hány csalónak sikerült búcsút inteni 2023-ban.
Szerelem szövődött a PUBG-ben, letartóztatás lett a vége
Egy pakisztáni nő barátot talált csirkevacsi helyett a népszerű battle royale-ban, az indiai útját azonban nem nézték jó szemmel a hatóságok.
Eddig közel 17 milliárd órát töltöttünk a PUBG világában
A Krafton a népszer battle royale évfordulója alkalmából érdekes adatokat árult el a játékkal kapcsolatban.
Escape from Tarkov-szerű játékon dolgoznak a PUBG fejlesztői
Miután a PUBG 2-t elvetették, a Krafton egy Escape from Tarkov-szerű shooter megalkotására készül.
Ha PC-s vagy, már nem csak Steamen nyerhetsz csirkevacsit
Új áruházba látogatott a PUBG: Battlegrounds, ráadásul jutalom vár, ha még időben becsatlakozol a küzdelembe.
Összeáll a PUBG és a Dead by Daylight
A battle royale móka és az aszimmetrikus horrorjáték összeáll egy különleges halloween-i esemény és exkluzív kozmetikumok erejéig.
Újabb országban tiltják be a PUBG-t
Ezentúl játékosok újabb csoportja marad ki a csirkevacsiért folytatott véres küzdelmek sorából.
PUBG: Battlegrounds – Már egy McLarenből is kilőhetnek minket
Megérkezett az ingyenes battle royale 19.2-es frissítése, ami a McLaren kollaboráció mellett javított animációkat is hozott.
Hogy mi? Ezio a PUBG-ben?
Az Assassin's Creed és a PUBG: Battlegrounds egy korlátozott ideig tartó crossover esemény keretében egyesíti erőit.
PUBG: Battlegrounds – Megérte ingyenes modellre váltani
A Krafton legújabb pénzügyi jelentése szerint kifizetődő volt a játék elérését érintő változtatás, és a mobilos ágazat is hasít.
Hamarosan bérgyilkosok árasztják el a PUBG: Battlegrounds világát
A Krafton leleplezte a következő crossovert, a Ubisoft legendás szériája is beköszön a battle royale-ba.
A PUBG Mobile világába látogat a The Boys
A PUBG Mobile egy teljesen új, szuperhős témájú esemény keretében az Amazon Prime-mal összefogva dobja be a csatatérre a The Boys-ból ismerős cuccokat.