• Afganisztánban betiltják a PUBG-t és a TikTokot
  • A fiatalokra gyakorolt hatásukra hivatkozva

2019-ben először több városában, majd végül egész Indiában betiltásra került a közkedvelt battle royale mobilos változata, a PUBG Mobile, amit a helyi szervek azzal indokoltak, hogy a játék az erőszakot népszerűsíti és túl addiktív, és később kiadott átdolgozott verziója, a Battlegrounds Mobile India is csupán egy évig húzta, majd betiltották.

Ezúttal az afganisztáni PUBG-játékosok életét keseríti meg az ország kormánya, mely úgy döntött, hogy szintén betiltja a játékot –  a TikTok mellett – a fiatalokra gyakorolt hatására hivatkozva. A PUBG várhatóan 90 napon belül játszhatatlan lesz az országban, de így legalább van még ideje a rajongóknak pár búcsúmeccsre.