Mielőtt rátaláltam volna a Crossed képregényekre, akadt egy igencsak felkavaró és több cikkben kiemelt helyen szereplő graphic novel, amit annyira durvának állítottak be, hogy azonnal felkeltette a figyelmemet. A Black Hole Charles Burns amerikai képregény-sorozata, amely 1995 és 2005 között jelent meg, majd később egyetlen kötetben is kiadták – én is ez utóbbi szereztem be. A történet a 1970-es években játszódik, Seattle külvárosában, és tinédzserek egy csoportját követi, akik egy furcsa, nemi úton terjedő betegség áldozatai lesznek. Ez a „fertőzés” nem halálos, de bizarr testi mutációkat okoz — egyeseknek például farkuk nő, másoknak új bőr, vagy eltorzul az arcuk. A képregény középpontjában a kirekesztettség, az identitáskeresés, a szexualitás és a felnőtté válás témái állnak. A groteszk testhorror elemek szimbolikusan a kamaszkor félelmeit és bizonytalanságait fejezik ki. Burns fekete-fehér, részletgazdag rajzstílusa és a nyomasztó atmoszféra egyedülálló, a művet gyakran a modern képregényirodalom klasszikusai között emlegetik. Most kiderült, hogy annyi év után elkészülhet az élőszereplős változat belőle.

A Deadline jelentése szerint a Netflix nyerte meg az adaptációhoz szükséges jogokat, így náluk készülhet el az élőszereplős sorozat-változat. Külön érdekesség, hogy Jane Schoenbrun (I Saw the TV Glow) kapta meg a rendezéshez való jogot, aki nagyon szeret szürreális, roppant elvont képeket a nézők elé tárni. Az egyelőre kérdéses, hogy a képregényben (bocs, inkább graphic novelben) szereplő, meglehetősen explicit témákat miként fogják bemutatni a sorozatban (pláne a Netflixnél), de Schoenbrun neve garancia lehet a merészebb ábrázolásmódra.

Borítókép forrása: Polygon