A Nintendo NX-nek az eddigi hírek szerint 2017. márciusában kellene megjelennie, de még a konzolt sem mutatták be hivatalosan. A pletykák szerint hibrid készülékként fog funkcionálni, egyszerre lesz otthoni és kézikonzol, sőt, egyesek azt is tudni vélik, hogy a nagy N dobja a DVD és Blu-Ray lemezeket, a játékok cartridge-ról fognak futni.

A Bethesda és a Bandai Namco már kiállt az új konzol mellett és most a Pokémon Company is bejelentette, hogy játékokat fognak készíteni rá. Az NX premierjét követő hat hónapon belül érkezhet a konzolra egy Mario, egy Zelda és egy Pokémon játék is, ezek mindegyike a Nintendo húzócíme. Reggie Fils-Aime, a Nintendo America vezetője kijelentette, hogy az NX premierjekor jobb munkát kell végezniük atekintetben, hogy elmondják mitől különleges a konzol, és ez hogyan a játékélményre. Az új konzolnak sokkal jobban kell majd teljesítenie, mert a Wii U bukása után a Nintendo nem engedhet meg magának még egy kudarcot.

reggie-aime.jpg