Talán megkezdődik az, amire annyira várnak a The Division játékosai. A különböző csalások és bugok miatt egyre dühösebb rajongók panaszát meghallgatva a Ubisoft komolyabb és szigorúbb változtatásokat hoz a program szabályzatában.

Először is, új csalásdetektálási módszert vezettek be - ennek egyik része, hogy már a játékon belülről is jelenthetjük a csalókat -, aminek hála az elmúlt pár napban több csalót lepleztek le, mint az elmúlt pár hétben összesen! Ezt az eddigi legnagyobb felfüggesztési és kitiltási hullám fogja követni az elkövetkezendő napokban.

Másodszor, ha valakit először kapnak csaláson, azt már nem három, hanem tizennégy napnyi felfüggesztéssel büntetik,

A MÁSODIK FIGYELMEZTETÉS PEDIG ÁLLANDÓ KITILTÁST VON MAGA UTÁN.

Ami a bugokat illeti, ezen a téren a kommunikációra igyekeznek ráfeküdni. Bár folyamatosan tesztelik és javítják a a Sony szakija szerint javíthatatlan The Divisiont, a több millió játékos sokkal több hibát észrevehet, mint ők, így ha jelentjük a talált hibákat a játék fórumán, azt nagyon hamar igyekeznek megerősíteni, sőt, jelezni, mikorra számíthatunk javításra.

És ha már hibák, nem maradnak büntetlenül azok sem, akik kihasználják a bugokat. Hogy mekkora büntetésre számíthatnak eme tisztességtelen játékosok, az attól függ, hogyan viselkedett addig a The Divisionban és mekkora előnyre tett szert. Szankciók alatt pedig olyasmit kell érteni, mint karakter visszavonása, fiók felfüggesztése vagy tartós bannolás a játékból. A becsületes játékosoknak, akik véletlen futnak hibára, természetesen nem kell semmitől sem tartaniuk.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!