• 2,1 millió példányt adtak el az Alien: Isolationből
  • A legkeresettebb SEGA-játék lett a tavalyi felhozatalból
  • A folytatás szinte garantált
  • Alien: Isolation teszt

Szerintem sokan nem gondoltuk az Aliens: Colonial Marines buktája és a Creative Assembly eddigi munkássága után, hogy az Alien: Isolation ilyen jó és sikeres játék lesz. Gyanítom, a SEGA-nál is volt egy pár szkeptikus hang.

Valószínűleg mostanra a játék meggyőzte a kétkedőket. Legalábbis a kiadónál biztos, hiszen az üzleti negyedévet összefoglaló jelentés szerint 2,1 millió példányt értékesítettek az Alien: Isolationből. Az mondjuk nem derül ki, hogy ez a szám a vásárlókat vagy a viszonteladókat jelöli, de legyünk jóhiszeműek, és tételezzük fel, hogy ennyi játékos vásárolta meg ezt a remek programot.

Ezzel a játék a tavalyi felhozatalból a legkeresettebb SEGA-produktum lett. A második legjobban fogyó termékük a Football Manager 2015 800 ezer eladott példánnyal. Megjegyezendő, hogy januárban még csak egymillió eladott Alien: Isolationről szólt a fáma, februárban pedig arról értesültünk, hogy 1,76 millió darabot szállítottak ki a boltokba. Akárhogy is, ez szép teljesítmény, de már jöhetne a folytatás.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!