A Counter-Strike: Global Offensive-re felépült szerencsejáték-hálózat körüli balhék egyre csak sokasodnak, és esélyes, hogy hamarosan egy hatalmas botrány formájában fog felrobbanni az egész miskulancia. Volt már nekünk bundabotrányunk, emellett két youtuber a héten éppen azért került a figyelem középpontjába, mert szerencsejátékkal foglalkozó oldalt üzemeltetnek, sőt, már a Valve-et is perbe fogták amiatt, hogy szemet huny ezek felett, ráadásul közvetett módon hasznot is húz belőlük – legalábbis ez áll a vádiratban.

Az egész katyvaszban viszont az a legfurcsább, hogy maga a Valve mélyebben hallgat a témáról, mint a Half-Life 3-ról. Ezt elégelte meg a pert indító ügyvédek egyike, Jasper Ward, aki a Polygonnak adott interjújában a következőképpen fogalmazott:

„A Valve olyan, mint egy bártulajdonos, akinek az emberei a hátsó helyiségben felállították a rulett és a blackjack asztalokat, az előtérben zsetont ad el a tiniknek, aztán elkölteti az emberekkel a pénzüket az utca túloldalán lévő zálogházában. Ó, és megalkotott egy új játékot, amin azok a gyerekek játszhatnak és a bukiknál fogadásokat köthetnek a sarkon túl.”

„Az a helyzet, hogy a Valve szerverei és szoftvere a bár, a Steam API a rulett kerék, az olyan nemzetközi weboldalak, mint az OPSkins a zálogház, a Lounge (egy CSGO tárgyakat használó, kereskedésre és tényleges fogadásokra szakosodott oldal – Dzséjt) pedig a buki a sarkon. Vagyis bármit is állítsanak, az nem változtatja meg azt, amit a Valve csinál: létrehozott egy szerencsejáték-ökoszisztémát, és az ügyfelei manipulációjával kicsalja a pénzüket.”

steam-gambling.jpg

„A Valve-nek meg kéne ragadnia az alkalmat és elmondania a saját szemszögéből a történetet. Mi türelmetlenül várjuk a magyarázatot.”

Ward kitért a TmarTn és ProSyndicate birtokában lévő CSGOLotto körüli botrányra is. Szerinte az, hogy a Valve nem tiltotta le a CSGOLottót, példátlanul hanyag döntés, mert amíg nem lépnek az ilyen ügyekben, addig a szerencsejátékokkal foglalkozó oldalak nyugodtan ténykedhetnek a Steam piacterén.