• Jelentősen lecsökkentették Venom szerepét a Marvel's Spider-Man 2-ben
  • Legalábbis a karakter hangját adó Tony Todd szerint
  • A színész elárulta, hogy a felvett szövegek csak egy töredéke került be a végleges változatba
  • Az Insomniac szerint nincs kizárva, hogy önálló játékot kapjon a gonosztevő

Idén mindössze egy kiemelten nagy dobása volt csak a Sonynak, ám az akkorát szólt, hogy azt a világ minden részén hallották az emberek. A kizárólag PlayStation 5-re megjelent Marvel's Spider-Man 2 már a debütálás napján rekordot döntött a belsős fejlesztésű címek között, azóta pedig olyan sok példányt sikerült eladni belőle, hogy talán még J. Jonah Jameson is megemelné a kalapját – már persze ha lenne neki. Hiába ugyanis a konkurencia, októberben bizony a hálószövők legújabb kalandja végezte az első helyen Amerikában, így aztán adja magát a kérdés, hogy merre tovább. A program narratív vezetője, Jon Paquette már az előző hónapban arról beszélt, hogy nincs kizárva egy önálló Venom spinoff (hasonlóan a Miles Morales-hez), vagy esetleg egy rá koncentráló DLC elkészítése, ezt pedig az is alátámasztja, hogy az ismert gonosztevő szövegeinek zöme a vágóasztalon végezte a fejlesztés során.

Legalábbis ezt állítja a szimbiótát megszólaltató Tony Todd, aki a FAN EXPO San Francisco 2023 során beszélt arról (az információt az Evan Filarca nevű X felhasználónak köszönhetjük), hogy az Insomniac Games mindössze a felvett szövegek 10%-át használta fel a végleges változatban, minden más a kukában landolt – vagy épp elraktározták őket későbbre. Az sajnos nem derült ki, hogy milyen kontextusban hallhattuk volna a szóban forgó részeket, így aztán könnyen lehet, hogy a felvételek zöme csupán töltelékként szolgált, mindenesetre így is biztosra vehető (legalábbis az arányokat nézve), hogy eredetileg nagyobb szerepet szántak a karakternek. A stúdió mindig is híres volt arról, hogy egyszerre több vasat tart a tűzben, szóval papíron semmi akadálya annak, hogy a komorabb hangvételű Marvel's Wolverine mellett New York hőseinek történetéhez is érkezzen néhány kisebb toldalék (értsd: DLC), vagy esetleg egy tényleges expanzió.