Egyre több számítástechnikai piackutatás számol be arról, hogy hanyatlanak a PC eladások, vagyis egyre kevesebb alsó- és közép ár kategóriába tartozó személyi számítógép kel el. Bár ez a megállapítás igaz, viszont érdemes tudni, hogy a Gamer-PC piac gazdagon virágzik.

Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az Nvidia első üzleti negyedéves jelentése szerint 13 százalékkal nőt a bevétele az előző évi teljesítményéhez képest, vagyis a cég korábbi 1,15 milliárd dolláros jövedelme után eme évben elérte az 1,3 milliárd dollárt. Ebből az összegből 687 millió dollár származik a Gamer-PC piacról, míg az egy évvel ez előtti bevételből összesen 587 millió dollár folyt be a felső árkategóriás személyi számítógépekből.

Az Nvidia társalapító-vezérigazgatója, Jen-Hsun Huang nyilatkozata szerint vállalatuk minden platformon folymatosan növekszik, kezdve a játékosoktól az adatközpontokon át egészen a megjelenítéssel foglalkozó szakmákig. Ezt a növekedést pedig felerősíti az a számítástechnikai folyamat, amiben a grafikai meghajtók fejlett számítási képességeit arra használják, hogy mesterséges intelligenciák algoritmusait futtassák rajtuk. Továbbá az Nvidia vezetője szerint e jelenség elterjedése több iparágat elsodorhat, és oda fog vezetni, hogy a VGA-k utáni kereslet tovább emelkedik.

„Az új Pascal grafikus meghajtóink elősegítik ennek a folyamatnak az előrehaladását, nagy ugrást biztosítva a virtuális valóság és a videojátékok terén. Valamint örülünk, hogy az újításoknak egy új hullámát hozhatjuk el az általunk kiszolgált piacra a már május végén érkező, gyártásra kész Pascal processzorainkkal” – mondta Jen-Hsun Huang.

Ahogy arról korábban értesülhettetek, az új Pascal-alapú GeForce GTX 1080 május 27-én kerül a boltokba, míg kis testvérére, a GeForce GTX 1070 június 10-én érkezik a polcokra. Ezenfelül érdemes tudni, hogy mindkét VGA erősebb lesz, mint egy GeForce GTX Titan X, illetve a GTX 1080 még két SLI-be kötött GeForce GTX 980-as kártyát simán szégyenbe ver.

Az Nivida pedig mindezek tükrében a második üzleti negyedévére nagyjából a 1,35 milliárd dolláros bevételre számít.

nvidia-the-way-its-meant-to-be-played.jpg