Van valami ironikus abban, hogy három cég került kellemetlen helyzetbe egy Aliens-játék miatt. Mintha csak a filmek elevenednének meg, amikben a Weyland-Yutani Társaság próbált hasznot húzni a xenomorfokból, de rendre pórul járt. Bár az Aliens: Colonial Marinest fejlesztő Gearboxnál és a játékot kiadó Segánál még senkiből sem lett alien-hami, a két cég megítélése lassan legalább olyan rossz, mint amilyen a Társaságé.

A botrány ugye onnan indult, hogy a PAX-on és E3-on mutogatott demó és egyéb az előzetesek sokkal szebben festettek, mint a végleges termék, ami nem csak az alienek miatt volt átkozottul és ronda. Így esett, hogy egy elégedetlen vásárló, Damion Perrine a bíróság elé citálná a dolgot, és az Edelson LLC ügyvédi iroda közbenjárásával pert akasztott a SEGA és a Gearbox nyakába a vásárlók félrevezetése címszó alatt, kártérítést követelve minden vevő számára.

Jas Purewal, az Osborne Clarke ügyvédje elmondta, hogy ilyen perek időről időre előfordulnak az Államokban, viszont relatíve kevés vásárlói panaszból induló kereset jut el a tárgyalás szintjére; legjobb tudomása szerint eddig egy ilyen eset sem történt, végül mindig peren kívüli megegyezések születtek.

A Sega elismerte, hogy az Aliens: Colonial Marines reklámjai megtévesztőek voltak -- legalábbis miután feljelentették a céget a brit Advertising Standards Agencynél (az ottani reklámhatóságnál), és az kötelezte a kiadót, hogy az összes előzetesére és egyéb promóciós anyagára írja ki, hogy „nem a végleges tartalmat ábrázolja”.

„Nem beszélhetnek a folyamatban lévő perről, de bíznak a vádirat megalapozatlanságában és minden eszközzel megvédik magukat.” – írta a Eurogames a Segával kapcsolatban. A Gearbox sem volt szószátyárabb, vagy épp kevésbé pesszimista. Továbbra is támogatni szándékoznak a játékot és készségesen, félelem nélkül megosztják a munkafolyamatokat a bírósággal.

„Úgy gondoljuk, hogy a videojátékokkal foglalkozó vállalatok sem mások, mint bármilyen másik, fogyasztókkal foglalkozó társaság: ha az olyan cégek, mint a Sega vagy a Gearbox, ígérnek valamit a vevőknek, de mást adnak el, akkor felelősségre kell őket vonni.” – mondta Ben Thomassen, az Edelson LLC ügyvédje a Polygonnak.

Az ügynek azonban van egy harmadik szenvedő alanya is, méghozzá a TimeGate, amely egyes információk szerint részben, mások szerint teljes egészében felelős azért, hogy az Aliens: Colonial Marines olyan lett, amilyen. A Section 8-et is jegyző fejlesztőcsapat a Polygon értesülései szerint a héten csődvédelmi eljárást kérvényezett a dél-texasi csődbíróságon. A hírek szerint legalább ötven hitelezőnek tartoznak, köztük az Epic Gamesnek, az Agora Gamesnek, a DJ2 Entertainmentnek, a Section 8-et kiadó Southpeak Interactive-nek, de még a helyi pizzázónak is.

Az ügy kimenetele kérdéses. A TimeGate sorsa megpecsételődni látszik, míg a Sega és a Gearbox valószínűleg peren kívüli megállapodást köt Perrine-nel, legalábbis erre törekedhetnek -- elvégre egyszerűbb egy embert kártéríteni, mint az Aliens: Colonial Marines minden vásárlóját. De hogy az Aliens-licenccel mi fog történni, azt csak a videojátékos égiek tudhatják.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Aliens: Colonial Marines -- megjelenés: 2012. február 12.; gépigény: kétmagos, 2 GHz-es CPU, 2 GB RAM, 256 MB DX10-es VGA, 20 Gb HDD