A történet szerint egy rejtélyes idegen, a Traveler megérkezése egy új aranykort hozott az emberiség számára. Az új technológiáknak és eszközöknek köszönhetően óriási fejlődést indult meg, ami a naprendszer kolonizálását is magával vonta, egyszóval egy birodalom emelkedett fel -- ám a hatalmunk nem volt hosszú életű. Egy idegen faj szinte teljesen kipusztította a Földet, mígnem csak egyetlen város maradt, amit a rejtélyes Traveler sikeresen védett meg a pusztulástól.

A bukást követően egy hosszú gyógyulási folyamat kezdődött meg, ami most arra a szintre jutott, ahol már visszamerészkedünk a csillagok közé a volt bolygóinkra, hogy visszafoglaljuk azt, ami egyszer már a miénk volt. A feladat azonban nem lesz egyszerű, ugyanis régi otthonainkat különös és veszélyes lények lakják, akik ugyanolyan ádázan védik a lakhelyüket, mint amennyire mi vissza akarjuk foglalni azokat. A Traveler ráadásul már nem segít; régen elhallgatott, sőt egyesek szerint már halott.

;

A Destiny egy erősen közösségi jellegű belső nézetes akciójáték lesz, ami számos elemet átvesz az MMOG-k világából. Ez azt jelenti, hogy lesznek óriási csatáknak helyet adó zónák, kompetitív és kooperatív módok, loot-rendszer, dinamikusan változó világok, különböző kasztok, illetve a WoW-ban és társaiban látott küldetésrendszerrel is dolgunk lesz. Természetesen ahhoz, hogy ez az élő világ működhessen, folyamatos internetkapcsolatra lesz szükségünk, így jobb, ha már most megbarátkozunk ezzel a gondolattal, attól viszont nem kell tartani, hogy lesz előfizetés -- ezt maga az Activision vezérigazgatója cáfolta.

A játék egyelőre biztosan csak Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra fog megjelenni (az okostelefonok is beszállnak a buliba, melyeken bizonyos extra funkciókat, például értesítéseket érhetünk majd el), de egyáltalán nem kizárt a személyi számítógépek támogatása, ahogy a következő generációs konzoloké sem. A csapat nem közölte, hogy mikor fog megjelenni a Destiny, de a hivatalos oldalon már elő lehet rendelni a programot.

Destiny Mûvészi munkák