Már tömören összefoglaltuk nektek az előző Deus Ex-játékok történetét, és a Mankind Dividedről is elárultunk mindent, amit tudni érdemes, most viszont néhány hasznos tanáccsal szeretnénk előállni, ami megkönnyítheti a dolgotokat ebben a hatalmas és lenyűgöző világban.

Döntsd el, hogyan akarsz játszani

A Mankind Dividedet nem lehet egyféleképpen végigjátszani. Ahogy az több-kevesebb sikerrel a korábbi Deus Exekre is igaz volt, itt is áll, hogy játszhatsz öldökölve, vagy az erőszakot kerülve, lopakodva. Hogy melyik irányt követed, azt jobb már a játék legelején eldönteni, mert a játékstílus mindent meghatároz: a felhasználható fegyvereket és az augmentáció fejlesztését is, hogy a történet fordulópontjait már meg se említsem. Azt pedig nem engedheted meg magadnak, hogy olyan képességekre költsd az értékes Praxis Pointokat, amiket végül nem használsz.

Értsd meg a fejlődés menetét

A Deus Ex: Mankind Divided fejlődési mechanikája igen egyedi a maga nevében, ugyanis a fent említett két játékmenet elemeiből nyerhetsz XP-t. Egyaránt kaphatsz pontot a gyilkolásra, a lopakodásra, a felfedezésre, de még a hekkelésre is. Éppen ezért bármelyik játékstílust követed, érdemes kombinálni a lehetőségeket. Osonva alaposan felfedezni az adott pályát, majd csendesen legyilkolni egy-két ellenfelet. Kivéve persze, ha ölés nélkül akarod végigvinni a játékot, ekkor viszont készülj fel arra, hogy ugrik néhány extra pont. Illetve ez áll a Terminator üzemmódra is, ugyanis így meg a lopakodással járó bónuszok lesznek elérhetetlenek.

Okosan hekkelj

A Deus Ex világában millió és egy meghekkelhető kütyü van, ám ezek kibernetikus megtámadása nem mentes minden veszélytől. A biztonsági szintjük 1-től 5-ig terjed, és minél magasabb az érték, annál nagyobb az esélye annak, hogy ténykedésed nem várt figyelmet kelt fel. A hekkelést viszont segíthetik a számítógépes vírusok, amiket egyrészt, megtalálhatsz a világban, másrészt, Prága piacain is megveheted őket. De ezeket okosan kell használni, ne szórd el őket 1-es vagy 2-es szintű terminálokra. És persze arról se feledkezzünk meg, hogy most már a megfelelő augmentáció megszerzése után módunkban áll távolról meghekkelni a kütyüket. Ha pedig még nem vagy elég magas szinten a hekkelés képességében, ott van segítségül a multi tool.

Sakkoz az augmentációval

Már a játék elején kapunk egy halom új augmentációt, ám mint kiderül, ez jóval több, mint amennyit Adam teste elbír. Úgyhogy nem élhetünk a „mindent használunk” luxussal. Hogy az augmentációk ne hevítsék túl hősünket, ha feloldunk egy új skillt, kénytelenek leszünk egy régit lekapcsolni. És ez az egyik oka annak, hogy jó előre eldönteni, milyen játékstílusban játszunk, ugyanis így lehetőségünk van minél több szükséges képességet aktiválni és úgy is tartani, míg a szükségtelen skilleket jobb fel sem oldani.

Craftolj!

A craftolás újdonság a Mankind Dividedben és könnyen elfeledkezhet róla az ember, pedig érdemes észben tartani, sőt, buzgón használni, ugyanis nagyon jó kis rendszer. Bár a loot széles körben elérhető, és Adam tatyója meglehetősek szűkös tárhely tekintetében, több, a végigjátszás szempontjából hasznos kütyüt építhetsz össze, mint például a már említett multi toolt, biocellákat a lemerült elemhez, és persze lőszert.

Ne ragadj le a döntéseknél

Az előző részekhez hasonlóan a Mankind Dividedben is fontosak a döntések. Ezek egy átvezető képében kerülnek elő, majd a párbeszédben megjelenik a két választási lehetőség. Első blikkre úgy tűnhet, hogy innen nincs tovább, amíg nem hozzuk meg a döntést, de valójában nem kell leragadnunk. Ha megnyitjuk a menüt, a küldetéslapon láthatjuk a választási lehetőségeket, és annak leírását, mit kell csinálnunk. A választás végérvényesen hatással lesz az aktuális küldetésre, de könnyen válthatunk is a feladatok (és így a célok) között. Ezzel elhagyhatjuk az adott küldetést, amihez aztán később visszatérhetünk.

És nektek van valami tippetek a többi játékos számára?