A Sony a PS4 kezdő és sikercímének szánta a DriveClubot, de nem lett az: a program egy évet késett, és a premier után sem a rajongókat, sem a kritikusokat nem nyűgözte le, Chocho így vélekedett róla tesztjében: "A DriveClub nem egy rossz játék, de a benne rejlő potenciált nagyítóval sem találtuk meg. Kár érte, talán majd legközelebb." A vegyes kritikák ellenére a program viszonylag jól teljesített, hiszen kevesebb, mint egy év alatt kétmillió példány fogyott belőle. A Sony a játék utolsó frissítését 2016-ban szórta ki, azóta nem is lehetett olvasni az Evolution Studios játékáról. Egészen mostanáig.

A programot ugyanis utolérte minden játékok végzete, az online támogatás befejezése. Jövő ilyenkor, 2020. március 31-én már nem lehet online játszani ezzel a versenyjátékkal, a Sony pedig 2019. augusztus 31-ével eltávolítja a játékot a PS Store-ból is. A döntés érinti a DriveClubot, a DriveClub Bikes-ot és a DriveClub VR-t is, annak minden online összetevőjét. Nem lehet majd saját tartalmat alkotni, kihívásokban és online játékban részt venni, statisztikákat megosztani és így tovább. 

A szóló játék viszont megmarad, de nem ez jelenti a DriveClub lényegét. A Sony döntése ugyanakkor bizonyos szempontból érthető, hiszen a program idén már öt éves lesz, viszont még mindig sokan töltik vele az idejüket. A döntés azonban végleges, a DriveClub nyugdíjba megy, mint minden játék, ami megszolgálta az idejét.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!