Úgy néz ki, hogy a Microsoft mindenkit átvert, és az E3 során bemutatott Xbox One játékok valójában stabil PC konfigurációkon futottak. Legalábbis ezt állítja pár HP-s fórumozó, akik még a gépek felépítését is ismertették, sőt, fényképeket közöltek azokról a pillanatokról, amikor a munkások épp szétszerelték a kiállított Xbox One standokat.

Xbox One PC kioskt a HP-től

A PC-k állítólag nem számítógépházba ültetett fejlesztői készletek voltak, hanem tényleg komplett személyi számítógépek, melyeket a HP árusít, Windows 7 fut rajtuk, illetve az Nvidia GeForce 700 GTX családba tartozó videokártya lapul bennük. Magyarán erős, jól felszerelt gamer konfigurációkról van szó, amik megbirkóznak a nextgen konzolok nyitócimeinek gépigényével. Ez a fajta megoldás persze nem ritka, a gyártók sokszor élnek vele a kiállításokon, ha mondjuk nincs elég devkit a birtokukban, vagy csak el szeretnék kerülni a drága fejlesztői készletek meghibásodását, illetve az ilyenkor még elő-előforduló fagyások sokatmondó hibaüzeneteit. A sors fintora egyébként, hogy pont egy efféle hiba leplezte le elsőként a PC-ket: a US Gamers újságírója, Julain Rignall még a fotók kiszivárgása előtt közzétette Twitteren, hogy az Xbox One kioszk, amin játszott, egy windowsos hibaüzenettel fagyasztotta ki a rajta futó startcímet.

Az ügy érdekessége, hogy a gépek Windows 7-et futtattak, nem 8-at, pedig az Xbox One egyik operációs rendszere a Win8 kernelére épül -- az MS nem bízik a saját programjában? Na meg az is különös, hogy míg a konzol AMD grafikus egységet használ, addig a kiállított demó PC-k GeForce-okkal lettek felszerelve. És mielőtt még szó érhetné a ház elejét, a Sony közleményben reagált a szivárgásra: náluk minden játék végleges devkiteken futott.