3.: Hiányzó játékok

A BG&E2-t azért emeltük ki, mert egy képpel sejtette a Ubisoft, hogy a játék kint lesz az E3-on. Van azonban pár olyan program, amikről senki sem ígérte, hogy újra hallatnak magukról, de azért mi örültünk volna nekik. Ilyen a The Last Guardian mely utoljára a 2010-es TGS-en szerepelt, azóta pedig csak hírfoszlányokat hallottunk felőle. Bár a Sony szerint a játék teljes gőzzel készül, a csönd több mint aggasztó. Ugyanilyen zavarba ejtő, hogy a Ubisoft otthon hagyta a Rainbow 6: Patriots című FPS-t, sőt, a legfrisseb információk szerint a játék már sosem készül el. De nem volt kint a GTA 5 sem, pedig egy PC-s bejelentésben azért reménykedtünk, mindhiába, és mivel a Valve és az id Software sem állított ki Los Angelesben, a Half-Life 3 és a Doom 4 nyomát is bottal üthettük. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a felsorolt játékok (és sok más, itt nem említett címek) nem lesznek jók. Egyszerűen csak érthetetlen, hogy egy olyan remek alkalmat hagynak ki a kiadók és fejlesztők, mint a nextgen konzolok első E3-a, mely jó, ha tízévente egyszer megesik.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

2.: Final Fantasy XV

A Final Fantasy Versus XIII kálváriája egyike a videojáték-világ legégőbb eseteinek. Kezdődött az egész a PlayStation 3-mal 2006-ban, amikor a kiadó a Final Fantasy XIII testvérjátékaként mutatta be a programot, mely „majd ha kész lesz” felkiáltással támadt a Sony gépére. Aztán... nem történt semmi. A Versus XIII volt a maga korának Last Guardianja: annyira nagy volt a csend a projekt körül, és olyan sok idő telt el (ez alatt két XIII-felvonás is boltokba került), hogy felröppentek a pletykák a játék törléséről, majd miután ezeket cáfolta a kiadó, a türelmünket kérték, amit újabb hírzárlattal háláltak meg. Felmerült, hogy a Versus XIII-nak annyi, és már csak mint Final Fantasy XV létezik. Nos, ez így lett végül, a Sony sajtókonferenciáján bemutatkozott a játék, és bár nem tűnik rossznak, látszik rajta, hogy egy egy feltuningolt PS3-cím. A videók szaggatnak, a grafika csúnyácska, az eleinte sugallt exkluzivitás pedig téves adatnak bizonyult, hisz Xbox One-ra is elkészül a Final Fantasy XV. Persze nem elsősorban a technikai hátrány miatt csalódtunk a bemutatóban, sokkal inkább a kiadó hozzáállása keserített el bennünket, hisz ki tudja, mennyi pénzt öltek bele a Versusba, mely végül lekéste a saját platformját is. Final Fantasy XV-ként már egy, a tavaly bemutatott motorral készített játékot vártunk, teljesen új megoldásokkal, erre legyömöszölték a torkunkon ezt az érdekes mutánst. Hát izé.

1.: Xbox One

Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amelyiknél az egész szerkesztőség egyetértett: az Xbox One csalódás, minden fronton. Bár a Microsoft sajtókonferencia végül is jól sikerült, exkluzív játékból nem volt sok, és azok sem győztek meg bennünket. A Quantum Break koncepciója például elég nehézkesnek tűnik, a Halo 5-ből csak egy CGI trailerre futotta (mely ráadásul különösen vicces, hisz minek a Spartan Armorra takaró), a Forza 5 pedig... nos, Forza 5. A Dead Rising 3 szép és jó, csak épp még mindig ugyanolyan, mint az első két rész, a D4 pedig, bár mindenképp várós darab, egy rövid videóval és pár képpel gyorsan eltűnt az E3-as forgatagban. Aztán ott van ugye maga a konzol is. A DRM, a használt játékok másodkezű blokkolása, illetve, hogy hazánkban idén már minden bizonnyal nem startol el az Xbox One, míg pár száz kilométerrel arrébb igen, csak egyre erősebb fintort ültetett az arcunkra. És persze a 499 eurós ajánlott fogyasztói ár miatt is fájt a lelkünk, nem kicsit. Egyelőre képtelenség megmondani, hogy a Microsoft hogy szerepel majd a konzolháborúban, de annyi biztos, hogy most még a Sony áll nyerésre, és hacsak a redmondiak észbe nem kapnak, elveszíthetik a rajongók támogatását.

Ez természetesen csak a PC Guru listája, minket viszont a ti véleményetek is érdekel. Számotokra mi okozott csalódást a 2013-as évi E3 kiállítás során? Várjuk válaszaitokat, gondolataitokat a kommentek között!

1 2