Február elején már kaptunk egy közelítő adatot, de most pontosabb számvetést is láthatunk. Néhány statisztika egészen egyszerűen lenyűgöző, ami a játékkal kapcsolatban felhozható. A számadatok szerint 7 millió ember próbálta ki a programot, melyet egy frissen kiadott játék fejlesztői sok esetben csak álmaikban dédelgetnek. Ez egy bétaperiódusban lévő címtől nagyon jó debütálás, de a pénzösszegeket érintő adatok sokkal inkább érdekesek.

Lássuk a tételes számlát:

  • 2,8 milliárd dollár lett „megmozgatva” a Heist és Bank Job játékmódokban. Ez elég volna arra, hogy 25 cent üsse minden Földön élő ember markát, vagy megoldaná Görögország jelenlegi válságos helyzetét, de két vadászgépet is vehetnénk belőle.
  • 55%-a a játékosoknak az Operator szerepet választotta, míg az Enforcer csak 6%-ot zsebelt be.
  • 527 milliárd dollár volt az össznyeremény, ha minden egyes meccset beleszámolunk. Ez a Pentagon 2013-as költségvetése az összes amerikai hadra fogható erőre nézve.
  • 57%-ban a törvény erői diadalmaskodtak, ennek ellenére 3,8 millió széf esett feltörés áldozatává.
  • 38 millió autót kötöttek el a rosszfiúk, ebből 21 milliót pusztítottak el valamilyen módon.

Magam is a játék részese voltam bő két órán át az utolsó napon, és meglepően jól szórakoztam. Különösen emlékezetes volt, amikor egy olyan helikopterbe sikerült beülnöm, melynek a pilótája nagyon jó érzékekkel kezelte a botkormányt. Ennek eredményeként 36 pontig ki sem bírták lőni a vasmadarunkat. Én, aki nem vagyok egy gyakorlott játékosa a műfajnak, kifejezetten jót szórakoztam ezen.

Nektek tetszett a béta, vagy inkább más játékot vártok jobban?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!