Idén talán még nem is volt olyan mozgalmas hét, mint ez a mostani, legalábbis filmek és sorozatok tekintetében. Sok-sok hír érkezett, jó és rossz egyaránt, trailerben sem szenvedtünk hiányt, a kulisszák mögé is betekinthettünk – vagyis mozgalmas napokon vagyunk túl. Persze, nem csoda, a stúdiók már a nyárra készülnek, a sorozatok is kezdenek kifutni, miközben szivárognak a hírek az új szezonokról. Úgyhogy mondhatjuk, hogy jön a nyár. És ez nem csak a jó időn és a lenge ruhás lányokon látszódik, de a mozgókép világán is. Vágjunk is bele.

Filmek

Új korszak, új helyszín, új szereplők, de a zenei téma ugyanaz: a Harry Potter varázsvilágának teljesen új, az eddigiekhez képest sokkal korábban játszódó történetét ismerhetjük meg a Legendás állatok és megfigyelésük című filmben, amihez most kiadták az első, nagy előzetest.

Míg a Warner a búskomor Batman Superman ellen: Az igazság hajnala után több humort akar utóforgatással belecsempészni az Öngyilkos osztagba, addig Gal Gadot szerint a Wonder Woman biza újfent sötét sztori lesz. A címszereplőt játszó színésznő azt is elárulta, hogy a Diana hercegnőből lett szuperhősnő száz évvel ezelőtt, azaz a film cselekményekor még nagyon más volt, mint a Batman Superman ellenben. Naiv, fiatal és idealista.

Ben Affleck lesz a következő, önálló Batman-film rendezője.

És, ha már önálló szuperhős mozik. A Marvel bejelentette Pókember-film címét, ami Spider-Man: Homecoming, azaz Hazatérés lesz. Ez a címe egy 1984-es képregénynek is, amiben Pókember mellett feltűnik Vasember és Amerika Kapitány, szóval ki tudja, mi lesz még ebből.

Az MTV közölt a Twitter-oldalán egy rövid klipet az Amerika kapitány: Polgárháború című filmből, amelyben az (új) Bosszúállók (Kapitány, Sólyom és Skarlátboszorkány) összecsapnak Crossbones csapataival.

 

Emellett kaptunk két csapat-posztert is, amiken már mindenki ott van, aki számít, azaz Vasember, Feketeözvegy, Vízió, Pókember, Hadigép és Feketepárduc Stark bandájában, és Amerika Kapitány, Hangya, Sólyomszem, Skarlátboszorkány, Sólyom, 13-as ügynök és a Tél Katonája Rogers csapatában. Ti melyik oldalnak drukkoltok?

captain-america-civil-war-team-ironman.jpg

captain-america-civil-war-team-captain.jpg

Egyre biztosabb, hogy a Natalie Portman alakította Jane Foster nem tér vissza a Thor: Ragnarokban. A karaktert már a Bosszúállók: Ultron korában is csak emlegették – igaz, a Polgárháborúban feltűnő Pepper Potts szintén csupán ennyi szerepet kapott, szóval ebből talán még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Abból viszont már több dolgot leszűrhetünk, hogy a film stábjába bekerült Tessa Thompson (Creed: Apollo fia), aki állítólag romantikus kapcsolatba keveredik majd Thorral.

Thor és Hulk közös space-road movie-jában továbbá szerepet kap még Loki (Tom Hiddleston), Sif (Jaimie Alexander), és az is kiderül, mi történt Odinnal.

Megjött a Tini Nindzsa Teknőcök: Elő az árnyékból második előzetese, ami viccesebb, akciódúsabb és látványosabb, mint az előző volt. Persze reméljük, a film nem csak ezekben emeli a tétet, hanem mondjuk a jobban összerakott sztoriban is. Az mindenképpen biztató, hogy Zúzó már inkább néz ki Zúzónak, és itt van nekünk újra Casey Jones, Rocksteady és Bebop, sőt, befut az X dimenzióból száműzött Krang is a Technodrommal.

James Cameron… Nos, egy jelenség, az biztos. Minden filmje rémálom a stúdióknak és a stábnak, mert állandóan csúszik, a költségvetés a film befejezésére jócskán kifut a keretből, és egy jobbfajta diktátorra emlékeztet, amikor forgat. Persze aztán mindenki örül neki, hiszen rendre kasszát robbant, sztárokat csinál és alapvetően változtatja meg a moziról alkotott képünket, plusz megreformálja a trükktechnikákat. Csak mire elkészít egy filmet, a gyerekek felnőnek, a felnőttek nagypapák lesznek. Már abba félelmetes belegondolni, hogy a Titanic és az Avatar között tizenkét év telt el. Hány rendező engedheti meg magának, hogy tizenkét évig semmi jelentőssel nem foglalkozik, csak roncsokhoz merülget, sorozatokat szponzorál, dokumentumfilmeket készít, régi filmjeit újítgatja fel, és persze, kifejleszt egy vadonatúj kamerarendszert, amivel forradalmasítja a 3D-s mozikat.

Ja, igen, James Cameron megteheti, aki most nagy bejelentést tett: nem egy, nem három, hanem négy (4) Avatar-folytatást kapunk. A második részt 2018 karácsonyán, a harmadikat 2020 karácsonyán, a negyediket 2022 karácsonyán, az ötödiket pedig 2023 karácsonyán fogják bemutatni a mozik. Kivéve, ha késnek még pár évtizedet vagy tovább nő a filmek darabszáma. Pedig az ötödik felvonás 2023-as premier is ütne, hiszen az első Avatar akkor lesz tizennégy éves. Márpedig csúszni fog, mert olyan nincs, hogy James Cameron időben végezzen egy filmmel, nemhogy néggyel. Már csak az a kérdés: mi van olyan az első Avatarban, amit négy részen át lehet folytatni?

avatar-2-poster.jpg

Az MTV-nek hála bekukkanthatunk az új King Kong-film, a Kong: Skull Island kulisszái mögé. A Jordan Vogt-Roberts rendezte, a vietnami háború idején játszódó történetben Brie Larson, Tom Hiddleston és Samuel L. Jackson játsszák a főszerepek, akik azért látogatnak el a Koponya-szigetre, hogy megkeressenek néhány eltűntet, meg ráleljenek egy csodaszérumra. Csak aztán egy nagy majomra bukkannak.

Amúgy a Kong: Skull Island szorosan kapcsolódik a 2014-es Godzillához, mert eztán, 2018-ban a majmok királya és a kaijuk legismertebbje összecsap. Már csak néhány Jäger kéne. De előtte Godzilla még...

Újra a Toho kezébe került, vissza is tértek a hagyományos, Zs-kategóriás feelinget idéző vonalak. Godzilla is újra inkább tűnik inkább jelmezbe bújtatott embernek, mint CGI teremtménynek, de valljuk meg, Godzillát így szeretjük. A Shin Gojira (Godzilla Resurgence) július 29-én kerül a mozikba, bár nem a magyar filmszínházakba.

Íme egy kép a Ghost in the Shell mozifilmből. A képen a Scarlett Johanson által megformált, a 9-es Szekció kiborg vezetőjét, Kusanagi őrnagyot láthatjuk, amint a csillagkapu előtt áll. Na, jó, nem a csillagkapu, de nekem erről a képről az ugrott be, amikor Daniel Jackson átlépett az ősi gyűrűn.

A filmet Rupert Sanders (Hófehér és a Vadász) rendezi, a főbb szerepekben pedig a következő színészeket láthatjuk Johanson mellett: Pilou Asbæk (Lucy), Kitano Takesi (A szamuráj), Michael Pitt (Gengszterkorzó) Michael Wincott (Alien 4: Feltámad a halál), Juliette Binoche (Az angol beteg) és Momoi Kaoi (Egy gésa emlékiratai).

ghost-in-the-shell-movie.jpg

J.A. Bayona (Árvaház) filmje, a Szólít a szörny is trailerrel jelentkezett. Az október 14-én mozikba kerülő műnek igen illusztris színészlistája van: a címben említett szörnyeteget, akitől a valóság borzalmaitól saját fantáziavilágába menekülő kisfiú (Lewis MacDougall) segítséget kér, Liam Neeson szólaltatja meg. A fiú beteg édesanyját a karácsonykor a Zsivány Egy – Egy Star Wars történetben főszerepet játszó Felicity Jones alakítja, apját Toby Kebbell (Warcraft: A kezdetek) játssza, nagyanyját pedig az Alien-filmek sztárja, Sigourney Weaver formálja meg. A film Patrick Ness azonos című regényét dolgozza fel.

Az a hír járja, hogy Alden Ehrenreich (Ave, Cézár!) öltheti magára Han Solo mellényét a 2018-ban érkező, a legendás csempész ifjú életét elmesélő mozifilmben. Hivatalos bejelentés még nem történt az ügyben.

alden-ehrenreich-han-solo.jpg

Trailert kapott a Sundance Filmfesztiválon már több díjat is bezsebelt The Birth of a Nation. A Nate Parker által írt és rendezett filmben egy tanult rabszolgának, Nat Turnernek (akit maga Parker alakít) megengedi a gazdája, Samuel Turner (Armie Hammer), hogy prédikálás útján zabolázza meg engedetlen társait. Ám a prédikátor előbb-utóbb inkább a lázadozók élére áll.

Már korábban mi is beszámoltunk arról, hogy össze akarják házasítani a Man in Blacket-szériát a Jump Street-filmekkel. Nos, a mutatvány jó úton halad, már címet is adtak a mozinak: MIB 23. Bár én még mindig reménykedem benne, hogy ez egy rossz vicc, de úgy tűnik, hiába, a remény hal már megdöglött. Az is biztos, hogy K (Tommy Lee Jones) és J (Will Smith) nem térnek vissza, míg a 21 Jump Street: A kopasz osztagot és a 22 Jump Street: A túlkoros osztagot jegyző Phil Lord és Christopher Miller csak producerek lesznek, mert ők ugye mostanában egy Star Warson ügyködnek, méghozzá a fent említett Han Solo-filmen. Úgyhogy a rendezői feladatokat James Bobin, az idén nyáron bemutatásra kerülő Alice Tükörországban direktora látja el. Már csak a magyar címre leszek kíváncsi. Men in Black: Sötét osztag?

mib-23.jpg

A poén az egészben, hogy tervben van egy női Men in Black (vagy hát, az már Women in Black, nem?), és egy női Jump Street mozifilm is.

Magyar premierek április 21-én:

  • A dzsungel könyve
  • A vadász és a jégkirálynő
  • Én és Kaminski
  • A törzs
  • Madárkák
  • Rómeó és Júlia

Sorozatok

Az új Star Trek-sorozat a Star Trek VI: A nem ismert tartomány című mozifilm és az Új nemzedék című sorozat között fog játszódni, az eredeti idővonalon, nem pedig az Abramsverse-en. Hogy pontosan hány évvel leszünk a Föderáció és a Klingon birodalom között kötött Khitomeri Egyezmény után, az jó kérdés, mint ahogy az is, hogy újra egy Enterprise adja-e a fő helyszínt (az Enterprise C sorsa ismert, de a B-ről csak annyit tudni, amennyi a hetedik filmben, a Nemzedékekben kiderült), vagy valami teljesen újjal kerülünk szembe.

Mindemellett az a pletyka is szárnyra kapott, hogy a sorozat antológia jelleget kapna, vagyis minden évad más cselekménnyel operálna, más-más korszakokban. Az új Star Trek januárban indul útjára.

Trailert kapott a Mr. Robot második évada, ami a nyáron tér vissza a tévék képernyőjére.

A Netflix már az idén, egész pontosan év végén elkezdi forgatni a The Defenders-t, amiben Matt Murdock (Daredevil), Jessica Jones, Luke Cage (Power Man) és Daniel Rand (Iron Fist) fog egy csapatban, afféle mini-Bosszúállókká rendeződni. Ezt a Murdockot játszó Charlie Cox árulta el. Ugyanígy tőle tudjuk, hogy a Daredevil harmadik évadáról még nincs hír.

Bloodline második évadában a főbb szereplőket követve újra a Rayburnéket átölelő titok nyomába eredhetünk Floridában. A sorozat május 27-én válik elérhetővé a Netflixen.

Az NCIS stábja kivételesen tényleg Washingtonban forgatta az egyik új epizód jelenetét, és a hírek szerint mindezt azért, hogy Michelle Obama vendégszerepelhessen a sorozatban.

Két és fél perces előzetest kapott a Londoni rémtörténete harmadik évada, amely május 1-jén érkezik meg a Showtime csatornára.

A Fox berendelte a Lucifer és a Rosewood második évadát.

Végezetül, megjöttek az első képek a Szívek szállodája folytatásából.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!