• Ma, délután négy órakor újraindulnak a H1Z1 szerverek
  • A karakterek, a kocsik és az építmények mind eltűnnek
  • A profilhoz kötött elemek megmaradnak, ha az éppen nincs egy karakternél
  • A szerverleállás nagyjából négy óráig tart majd
  • Közben élesítik az új frissítést

H1Z1 játékosok, figyelem! Ne lepődjetek meg, ha a mai nap folyamán eltűnnek a karaktereitek, ez normális, az SOE, vagyis a Daybreak Game Company újraindítja, vagy ha úgy tetszik, tisztára pucolja a szervereket. Ez a folyamat része a korai hozzáférésnek, és azért kell, hogy a fejlesztők javítani és egyensúlyozni tudják a játékmenetet. Lesz még ilyen törlés később is.

Ami megy, az minden karakter, építmény és jármű, ám a profilunkhoz kötött dolgok, mint például a kozmetikai elemek és a kulcsok velünk maradnak, de csak akkor, ha ezek nem éppen az egyik karakterünknél vagy a kocsiban vannak, ekkor ugyanis ezekről is le kell mondanunk.

A nagy törlés magyar idő szerint délután négy órakor kezdődik, a szerverek pedig körülbelül négy órán át le lesznek kapcsolva. Eközben a fejlesztők a legújabb frissítést élesítik, aminek részleteiről ebben a bejegyzésben olvashattok.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!