A Witcher 3: Wild Huntban összesen 36 különböző "világstátusz" lesz kialakítható, azaz ennyiféle átalakuláson mehet keresztül a játék univerzuma, attól függően, hogyan játszunk. Csakhogy ez nem a tényleges befejezések számát jelenti: azokból mindössze három lesz.

Adam Badowski szervezési igazgató a Polygonnak elmondta, hogy a játék három epilógust tartalmaz majd, melyek során a program bemutatja, milyen hatással volt Geraltra a játékos által meghozott morális döntések sora.

"A játék nagyon összetett, nem akarunk hát semmi különlegeset fejleszteni a végére, a befejezés a történetből természetesen következik majd. A sztorinak amúgy is több száz mellékszála és kilengése van. Ezeket gyűjtöttük össze és rendeztük sorba a három epilógusban. Egyes elemek a kezdetekről, mások a játék közepéről vagy végéről valók. De mindegyik összekapcsolódig a végén. Nagyon sok dolgot kell összefoglalnunk. Nem pazaroltuk a drága időt teljes befejezésekre." -- fogalmazott Adam.

A The Witcher 3 tehát valahogy úgy zárja le a sztorit, ahogy a Mass Effect 3 teszi az Extended Cut DLC-ben. Van egy sor jól körüljárt befejezési struktúra, és mi ezek közül "választunk" magunknak. Nincs ezzel semmi baj, mert így legalább a forgatókönyv hiteles maradhat. Ha mind a 36 világstátusz más és más epilógussal zárná a The Witcher 3-at, a játék minden bizonnyal sosem készülne el.

A The Witcher 3: Wild Hunt jövőre jelenik meg PC-re, PlayStation 4-re és új Xboxra.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!