Az IO Interactive fejlesztő gárdája havonta bővíti a Hitmant újabb epizódokkal, de hogy addig se unatkozzunk, bevezettek egy új játékelemet, aminek lényege, hogy a korábbi részek helyszíneire visszalátogatva egy újfajta célpontot kell kivégeznünk. Viszont érdemes tudni újdonsült áldozatunkról, hogy csak egyetlen esélyünk lesz megölni, ha pedig ezt elpuskázzuk, akkor örökre búcsút inthetünk neki.

Amit tudnunk kell a kissé késve érkezett mai és a jövőbeni Elusive Targetjeinkról az, hogy több szempontból is másak, mint a történet eddigi célszemélyei. Például: ezen első Elusive Targetünk csak 48 óráig lesz megtalálható a játéktérben, illetve az eddigiekkel ellentétben most nagyon kevés információt kapunk róla, így a tartózkodási helyét sem tudjuk, valamint nem fog megjelenni sem a mini térképen, sem az Instinct módban. Továbbá ajánlott egy részletes tervet készíteni, mielőtt megközelítenénk a célpontot, mert ha meghalunk, vagy ha az időnk lejár, akkor az első Elusive Target megölését örökre elszalasztjuk.

Ezenfelül érdemes megjegyezni, hogy bár ezúttal voltak olyan kedvesek a fejlesztők és előre leadták ezt a jelentést az első különleges célpontunkról, de a jövőben már nem feltétlen lesznek ennyire előzékenyek a Hitman fejlesztői.

Szóval sikeres bevetést kívánok mindenkinek az elkövetkező két napban!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!