A Warner Brothers a Game Informer friss számának leleplezésén keresztül erősítette meg a pletykaszinten már több alkalommal is feltűnt előzmény Batman-játék létezését. A programról nagyjából egy évvel ezelőtt hallottunk először, majd kisebb-nagyobb pletykákról számolhattunk be néhanapján. A fülesek egybehangzó véleménye az volt, hogy egy előzménnyel állunk szemben, amit, bár fenntartásokkal ugyan, de csak-csak elhittünk, ám azt már nehezen, hogy két nagysikerű játék után a harmadik részt már nem a Rocksteady Studios készíti -- pedig tényleg így van.

A kiadó és a jogokat birtokló Warner Bros. IE megerősítette, hogy a munkálatokat most nem a Rocksteady tapasztalt, a témába magát nyakig beásó gárdája kapta, hanem a Warner Brothers Montreal, amely teljes és totális hozzáférést kapott az angol csapat által módosított Unreal Engine 3-hoz, hogy a látvány tekintetében ugyanazt kapjuk, mint eddig, csak ugye a történet indul el egy másik irányba, konkrétan visszafelé.

A Batman: Arkham Origins tehát egy előzmény lesz, melyben a fiatal, s kissé még tapasztalatlan Batmant irányíthatjuk, amint először akasztja össze a bajszát későbbi nagy ellenfelei egész sorával -- a felhozatalban például Deathstroke-ot találjuk, aki az Arkham-sorozatban először teszi tiszteletét, de nagy valószínűséggel a többi klasszikus ellenség sem fog hiányozni, így számíthatunk Joker, Rébusz, Kétarc és a többiek visszatérésére.

A játék a jelenlegi tervek szerint idén október 25-én fog megjelenni PC-re, Xbox 360-ra, PlayStation 3-ra és Wii U-ra, illetve lesz egy 3DS-re és PlayStation Vitára érkező, 2,5 dimenziós, Metroid-stílusú mellékhajtás Batman: Arkham Origins Blackgate címmel, mely közvetlenül az alapjáték eseményei után veszi fel a fonalat és szövi azt tovább.

Hivatalos: jön a Batman: Arkham Origins!