Megjelent ugyanis az Orcs Must Die! 2 demója, amely a Steamről tölthető le, így bárki belekóstolhat a szörnyölés és portálvédés gyönyöreibe. A próbaverzió két pályát tartalmaz a szólista, illetve a kooperatív mód elejéről, így akár egyedül, a jól ismert mágussal vagy új társával, a varázslólánnyal is belekóstolhatunk a megújult mechanizmusba, de akár azt is megtapasztalhatjuk, milyen másodmagunkkal csapdákba csalni a vég nélkül özönlő rusnyaságokat.

A Steamen egyébként további jóságok is várnak ránk. Egyrészt megvásárolható a játék teljes, 40 percnyi adrenalinpumpáló muzsikát kínáló zenei albuma 4,99 euróért, másrészt elővásárlásban olcsóbban tehetjük rá a kezünket a portékára – sőt, a két darabos pakk még kedvezőbb árú, ha már van tuti partnerünk, akivel nekiállunk majd az aprításnak. Miután pedig azok, akiknek az első rész is megvan, igencsak jóféle bónuszhoz jutnak, július 30-ig 75%-os kedvezménnyel, mindössze 1,74 euróért vásárolhatjuk meg az előzményt, hogy semmiből ne maradjunk ki, és semmiről ne maradjunk le.