Izgalmas év előtt állunk, hiszen ahogy azt az alanti hosszú-hosszú listán is láthatjátok, jó pár játék fog megjelenni. És igencsak biztosak vagyunk abban, hogy a VG247 segedelmével összeállított lista még távolról sem teljes, hiszen nincsenek rajta olyan játékok, amikről ugyan tudjuk, hogy idén jönnek, ám a hivatalos bejelentésük még nem történt meg. Ilyen például az új Assassin’s Creed és az idei Call of Duty, amik fejlesztéséről biztos forrásokból tudunk, ám egyiket sem leplezte még le a kiadójuk. Illetve természetesen az indie játékok, valamint a kis kiadók kis programjai közül igyekeztünk az érdekesebbekre koncentrálni, szóval a Criminal Girls: Invite Only vagy éppen az Octogeddon lemaradt az amúgy is terebélyes listáról.

Január

A január a legbiztosabb hónapunk, hiszen éppen ezt tapossuk. Bár az év első 31 napja még nem tartogat túl sok izgalmat, azért a Resident Evil 7 megjelenésére érdemes lesz odafigyelni, hiszen a játék egyszerre igyekszik megújítani a franchise-t és visszatérni a gyökerekhez, miközben továbbra is a sorozat szerves része próbál maradni. Emellett végre megjelenik dobozosan az új Hitman, valamint jön PS4-re a Call of Duty: Infinite Warfare DLC-je, a Sabotage.

  • Hatsune Miku: Project Diva Future Tone (PS4) – január 10
  • Rise & Shine (PC, Xbox One) – január 13
  • Rise & Shine (Xbox One, PS4) – január 13 Xbox One/január 17 PS4
  • Pit People (PC, Xbox One) korai hozzáférés – január 13
  • Fate/EXTELLA: The Umbral Star (PS4, Vita) – január 17
  • The Flame in the Flood (PS4) – január 17
  • She Remembered Caterpillars (PC) – január 17
  • Gravity Rush 2 (PS4) – január 20
  • Dragon Quest 8: Journey of the Cursed King (3DS) – január 20
  • Halo Wars 2 Blitz nyílt béta (PC, Xbox One) – január 20-30
  • Hunter’s Legacy – január 20 Xbox One/ január 24 PS4
  • The Turing Test (PS4) – január 23
  • Tales of Berseria (PS4, PC) – január 24/27
  • Resident Evil 7 (PC, PS4, PSVR, Xbox One) – január 24
  • Kingdom Hearts HD 2.8 Final Chapter Prologue (PS4) – január 24
  • Yakuza 0 (PS4) – január 24
  • Memoranda (PC) – január 25
  • Towerfall Ascension (Xbox One) – január 25
  • Rocketbirds 2: Evolution (PC) – január 26
  • Imprint-X (PC, Mobile) – január 26
  • Days of War Steam Early Access (PC) – január 26
  • For Honor zárt béta (PC, PS4, Xbox One) – január 26-29
  • Double Dragon 4 – január 29 PS4/ január 30 PC
  • Wells (PC, Xbox One) január 30
  • Conan Exiles – Steam Early Access (PC) – január 31
  • Disgaea 2 (PC) – január 31
  • Dynasty Warriors: Godseekers (PS4, Vita) – január 31
  • Divide (PS4) – január 31
  • Call of Duty: Infinite Warfare Sabotage DLC (PS4) (30 days early) – január 31
  • Hitman: The Complete First Season (PC, PS4, Xbox One) – január 31
  • Robinson: The Journey (Rift) – januárban
  • Quote – Steam Early Access (PC) – januárban
  • Dual Universe (PC) – alfa januárban

Február

A február már izgalmasabbnak ígérkezik. A For Honorról ugyan mostanában hallottunk pár rossz szót, azért még így is kecsegtető programnak tűnik a könnyed hentelés műfajában. Emellett érkezik a Sniper Elite 4 is, ami ugyan nem éppen egy világsikerű sorozat tagja, az időt nagyon jól el lehet vele ütni. Persze február sztárja valószínűleg a Halo Wars 2 lesz, amely nem csak a nagysikerű első rész folytatása, de hosszú idő után az első Halo-játék, ami megjelenik PC-re is.

  • Diluvion (PC) – február 2
  • Alwa’s Awakening (PC) – február 2
  • Fire Emblem Heroes (Android) – február 2
  • Nights of Azure (PC) – február 7
  • Atelier Sophie: The Alchemist of the Mysterious Book (PC) – február 7
  • Nioh (PS4) – február 8
  • Quarantine – Steam Early Access (PC) – február 9
  • Brut@l (PC) – február 9
  • For Honor (PC, PS4, Xbox One) – február 14
  • Sniper Elite 4 (PC, PS4, Xbox One) – február 14
  • All the Delicate Duplicates (PC) – február 17
  • Halo Wars 2 (PC, Xbox One) – február 21
  • Lego Worlds (PC, PS4, Xbox One) – február 21
  • Ys Origin (PS4, Vita) – február 21
  • Night in the Woods (PC, PS4) – február 21
  • Torment: Tides of Numenera (PC, PS4, Xbox One) – február 28
  • How to Survive 2 (PS4, Xbox One) – február

Március

Március legelején jelenik meg az öreg kontinensen az igencsak érdekes koncepcióval bíró, nyílt világú akciójáték, a Horizon: Zero Dawn, amely a PS4 idei egyik legnagyobb sztárja lehet. VR fronton pedig a Star Trek: Bridge Crew tarolhat, hiszen valószínűleg nagyon sokan szeretnének egyszer beleülni egy csillaghajó kapitányi székébe. Mondhatjuk úgy is, hogy ez a téma VR-ra termett. És mindezt a többjátékos mókára kihegyezve (de egyedül is játszhatjuk), úgyhogy barátainkkal egy valódi űrszekér hídszemélyzetét alkothatjuk. Az abszolút sztár viszont nagy valószínűséggel a Mass Effect: Andromeda lesz, ami szintén ebben a hónapban jelenik meg.

  • Horizon: Zero Dawn (PS4) – március 1
  • Nintendo Switch – március 3
  • Just Dance 2017 (Switch) – március 3
  • Super Bomberman R (Switch) – március 3
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild (Wii U, Switch) – március 3
  • 1-2 Switch (Switch) – március 3
  • Ghost Recon: Wildlands (PC, PS4, Xbox One) – március 7
  • Ultimate Marvel vs. Capcom 3 (PC, Xbox One) – március 7
  • Nier: Automata (PS4) – március 10
  • Star Trek: Bridge Crew (PSVR, Rift, Vive) – március 14
  • Danganronpa 1&2 Reload (PS4) – március 17
  • Troll and I (PC, PS4, Xbox One) – március 21
  • Mass Effect: Andromeda (PC, PS4, Xbox One) – március 23
  • Dreamfall Chapters (PS4, Xbox One) – március 24
  • Kingdom Hearts HD 1.5 + 2.5 Remix (PS4) – március 28
  • MLB The Show 17 (PS4) – március 28
  • 88 Heroes (PS4) – március
  • Has-Been Heroes (Switch) – március
  • I am Setsuna (Switch) – március
  • Routine (PC) – március
  • Snipperclips (Switch) – március

2017 Q1/eleje

Sajnos sok olyan játék van még, aminek pontos megjelenési dátuma nincs, de legalább azt tudjuk, melyik negyedévben jön. Már ha tudjuk, mert némelyiknél csak annyit mondtak a készítők, hogy „jövő év eleje”. Mindenesetre 2017 első hónapjaiban több izgalmas folytatásra számíthatunk, így például visszatérhetünk South Parkba, újra rémüldözhetünk az Outlast nyomasztó világában, és remek kalandnak ígérkezik a Syberia harmadik felvonása is.

  • Black the Fall (PC, consoles) – 2017 Q1
  • Everspace – full release (PC, Xbox One) – 2017 Q1
  • Outlast 2 (PC, PS4, Xbox One) – 2017 Q1
  • South Park: The Fractured But Whole (PC, PS4, Xbox One) – 2017 Q1
  • Styx: Shards of Darkness (PC, PS4, Xbox One) – 2017 Q1
  • Syberia 3 (PC, PS4, Xbox One) – 2017 Q1
  • The Fall Part 2: Unbound (PS4) – 2017 Q1
  • The Wild Eight (PC, Xbox One) – 2017 Q1
  • Blackwood Crossing (PC, PS4, Xbox One) – 2017 elején
  • Friday the 13th: The Game – (PC) – 2017 elején
  • Hand of Fate 2 (PC, PS4) – 2017 elején
  • Hollow Knight: Beneath and Beyond – (PC, Wii U) – 2017 elején
  • Impact Winter (PC) – 2017 elején
  • Mass Effect: Andromeda (PC, PS4, Xbox One) – 2017 elején
  • Megaton Rainfall (PS4, PSVR) – 2017 elején
  • Mirage: Arcane Warfare (PC) – 2017 elején
  • NeuroVoider (PS4, Xbox One) – 2017 elején
  • Old Time Hockey (PC, PS4, Xbox One) – 2017 elején
  • Robo Recall (PC Oculus Rift) – 2017 elején
  • Shadow Warrior 2 (PS4, Xbox One) – 2017 elején
  • Strafe (PC, PS4) – 2017 elején
  • Tekken 7 (PC, PS4, Xbox One) – 2017 elején
  • The Church in the Darkness (PC, PS4, Xbox One) – 2017 elején
  • The Division: DLC 3 Last Stand (PC, PS4, Xbox One) –2017 elején
  • Verdun – (Xbox One) – 2017 elején
  • Victor Vran (PS4, Xbox One) – 2017 elején
  • Vikings – Wolves of Midgard (PC, PS4, Xbox One) – 2017 elején
  • Aaero (PC, PS4, Xbox One) – 2017 elején

Április

Április jelenleg az utolsó hónap, amihez napra pontos megjelenési dátumokat tudunk rendelni, az év további részével kapcsolatban a kiadók még titkolóznak. Májusban fontosabb megjelenés lehet a Sniper: Ghost Warrior 3, ami a Sniper Elite-hez hasonlóan nem egy kiemelkedő sorozat új darabja, de valahogy mégis mindig odafigyelünk rá. Illetve újra kiadásra kerül a méltatlanul elfeledett Bulletstorm.

  • Sniper: Ghost Warrior 3 (PC, PS4, Xbox One) – április 4
  • Persona 5 (PS4) – április 4
  • Bulletstorm: Full Clip Edition (PC, PS4, Xbox One) – április 7
  • Yooka-Laylee (PC, PS4, Xbox One) – április 11
  • SUDA51’s The Silver Case remaster (PS4) – április 21
  • Dragon Quest Heroes 2 (PS4) – április 28

2017 Q2 meg a többi

Az év második negyedévében elmerülhetünk Conan világában az ARK: Survival Evolvedre kísértetiesen hajazó játékban, illetve a 4A Games is megmutathatja az Arktika.1-gyel, hogy mire képes, ha éppen nem Metro-játékot fejleszt.

  • Conan Exiles – Xbox Game Preview (Xbox One) – 2017 tavasza
  • Get Even (PC, PS4, Xbox One) – 2017 tavasza
  • Gorogoa (iOS, PC) – 2017 tavasza
  • Lego City Undercover (PC, PS4, Switch, Xbox One) – 2017 tavasza
  • Little Nightmares (PC, PS4, Xbox One) – 2017 tavasza
  • Rollcage official launch (PC) – 2017 tavasza
  • Sonic Mania (PC, PS4, Xbox One) – 2017 tavasza
  • Toukiden 2 (PS4) – 2017 tavasza
  • What Remains of Edith Finch (PC, PS4, Xbox One) – 2017 tavasza
  • Rime (PC, PS4, Xbox One, Switch) – május
  • Celeste (PC, PS4) – 2017 közepe
  • Cuphead (PC, Xbox One) – 2017 közepe
  • Agony (PC, PS4, Xbox One) – 2017 Q2
  • Arktika.1 (PC Oculus Rift) – 2017 Q2
  • Elite: Dangerous – (PS4) – 2017 Q2
  • Fallen Legion – (PS4, Vita) – 2017 első fele
  • Gas Guzzlers Extreme – (PS4) – 2017 Q2
  • Valkyria Revolution – (PS4, Vita, Xbox One) – 2017 Q2
  • Yonder: The Cloud Catcher Chronicles – (PC, PS4) – 2017 Q2

Az év többi része

És a végére maradtak azok a címek, amikről vagy csak annyit tudunk, hogy melyik évszakban jönnek, vagy még annyit sem. Az igazán nagy durranások itt vannak, mint a Red Dead Redemption 2, a God of War vagy éppen az új Need for Speed, hogy csak hármat említsek. Természetesen, ha megtudunk valami közelebbit valamelyik programról, arról nem csak rögvest értesülhettek itt a PC Guru Online oldalán, de ezt a listát is frissítjük az új infókkal.

  • Hello Neighbor (PC) – 2017 nyara
  • Wipeout Omega Collection (PS4) – 2017 nyara
  • Yakuza Kiwami (PS4) – 2017 nyara
  • Berserk (Omega Force IP) (PC, PS4, Vita) – 2017 ősze
  • Cultist Simulator (PC, tablets) – 2017 halloween
  • Project Sonic (PC, PS4, Switch) – 2017 ünnepek
  • Rock of Ages 2 – (PC, PS4, Xbox One) – 2017 tele
  • Warhammer 40,000: Inquisitor – Martyr (PC, PS4, Xbox One) – 2017 második fele
  • Marvel vs. Capcom: Infinite – (PC, PS4, Xbox One) – 2017 vége
  • Absolver (PC, PS4)
  • Ace Combat 7 (PS4, PSVR)
  • Agents of Mayhem (PC, PS4, Xbox One)
  • Below (PC, Xbox One)
  • Call of Cthulhu: The Official Video Game (PC, PS4, Xbox One)
  • Crackdown 3 (Xbox One)
  • Crash Bandicoot N. Sane Trilogy (1-3 remasters) (PS4)
  • Danganronpa V3: Killing Harmony (PS4, Vita)
  • Dark and Light – Steam Korai Hozzáférés (PC)
  • Dauntless (PC)
  • Dawn of War 3 (PC)
  • Days Gone (PS4)
  • Death Stranding (PS4)
  • Detroit: Become Human (PS4)
  • Dino Frontier (PS VR)
  • Doom VR (HTC Vive)
  • Dragon Quest 11 (3DS, Switch, PS4) Japánban
  • Dreadnought (PC, PS4)
  • Fallout 4 VR (HTC Vive)
  • Farpoint – (PSVR)
  • Fe (PC, PS4, Xbox One)
  • Final Fantasy 12: The Zodiac Age (PS4)
  • Frostpunk (PC)
  • Frozen Synapse 2 (PC)
  • Full Throttle Remastered (PC, PS4)
  • Games of Glory (PC, PS4)
  • God of War (PS4)
  • Gran Turismo Sport (PS4)
  • Guardians of the Galaxy: The Telltale Series (PC, PS4, Xbox One, Mobile)
  • Gwent: The Witcher Card Game (PC, PS4, Xbox One)
  • Hellblade (PC, PS4)
  • Hob (PC, PS4)
  • Injustice 2 (PS4, Xbox One)
  • Kingdom Come: Deliverance (PC, PS4)
  • Knack 2 (PS4)
  • Lady Layton: The Millionaire Ariadone’s Conspiracy (3DS)
  • LawBreakers (PC)
  • LocoRoco Remastered (PS4)
  • Lone Echo (PC, Oculus Rift)
  • Metal Gear Survive (PC, PS4, Xbox One)
  • Monster Boy and the Cursed Kingdom (PC, PS4, Xbox One)
  • Mount & Blade 2: Bannerlord (PC)
  • Move or Die (PS4)
  • Need for Speed title (PC, PS4, Xbox One)
  • Neopolis (PC, PS4)
  • Nex Machina (PS4)
  • Ni No Kuni 2: Revenant Kingdom (PS4)
  • Nidhogg 2 (PC, PS4)
  • Nier: Automata (PC)
  • Omen of Sorrow (PC, PS4, Xbox One)
  • Osiris: New Dawn (PC, PS4, Xbox One)
  • Overkill’s The Walking Dead (PC, PS4, Xbox One)
  • PaRappa the Rapper Remastered (PS4)
  • Patapon Remastered (PS4)
  • Phantom Dust Remaster (Xbox One)
  • Polybius (PS VR)
  • Prey (PC, PS4, Xbox One)
  • Pyre (PC, PS4)
  • Quake Champions (PC)
  • Raiders of the Broken Planet (PC, PS4)
  • Rain World (PC, PS4)
  • Red Dead Redemption 2 (PS4, Xbox One)
  • Rising Storm 2: Vietnam (PC)
  • Scalebound (PC, Xbox One)
  • Sea of Solitude (PC)
  • Sea of Thieves (PC, Xbox One)
  • Seasons of Heaven (Switch)
  • Shovel Knight: Specter of Torment (PC, PS4, Xbox One)
  • Space Hulk: Deathwing (PS4, Xbox One)
  • Spider-Man game from Insomniac (PS4)
  • Star Wars: Battlefront 2 (PC, PS4, Xbox One)
  • State of Decay 2 (PC, Xbox One)
  • Sundered (PC, PS4)
  • Surf World Series (PC, PS4, Xbox One)
  • The Culling full release (PC)
  • The Elder Scrolls: Legends (PC, iOS, Android)
  • The Last of Us Part 2 (PS4)
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild (Wii U, Switch)
  • The Signal From Tölva (PC)
  • Tokyo 42 (PC, PS4, Xbox One)
  • Uncharted: The Lost Legacy (Uncharted 4 standalone DLC) (PS4)
  • Vampyr (PC, PS4, Xbox One)
  • Vane (PS4)
  • Windjammers (PS4, Vita)

A 2018-as évek tartalmából

Pontosítok, a végére azt a négy játékot hagytam, amikről már tudjuk, hogy csak 2018-ban jönnek ki. Ezek közül a System Shock Remake és az egyjátékos módra kihegyezett Mechwarrior 5 az, amire valószínűleg a játékos társadalom jobban odafigyel majd, hiszen mindkettő egy nagynevű sorozatot igyekszik feltámasztani.

  • System Shock Remake (PC, PS4, Xbox One) – 2018 Q2
  • Yakuza 6 (PS4) – 2018
  • Mechwarrior 5: Mercenaries (PC) – 2018
  • Bloodstained: Ritual of the Night (PC, PS4, Xbox One) – 2018