Mind a Vigil Games, mind pedig a THQ tisztában van vele, hogy a Darksiders II nem sikerült valami fényesen -- mármint nem maga a játék, hanem az első kiadott verzió, ugyanis a konzolokra és PC-re megjelent akció-szerepjáték megannyi kisebb-nagyobb programhibától szenved. A kiadó még a napokban ígéretet tett, hogy javítani fogják a játék PC-s változatát, most pedig a Vigil erősítette meg, hogy már javában készül az első tapasz, mely minden platformon meg fog jelenni.

A brigád a játékosok kéréseit figyelembe véve dolgozik a folton, így javítanak a vsyncen, élesítik az árnyékokat, és változtathatóvá teszik a billentyűzetes irányítást. Ezek persze csak a személyi számítógépes fejlesztések, és valószínűleg nem az összes -- Xbox 360-on például segíthetnének a túl közel kirajzolódó textúrákon és a néha csökkenő framerate-en.

A Vigil ígéri, hogy amilyen gyorsan csak lehet, végeznek a munkával, de dátumot nem tudnak mondani, mert a javításokat el kell fogadtatni a különböző platformok gyártóival, és ez bizony minden esetben időbe telik.