Miközben a San Franciscó-i cég elnöke, Darrell Rodriguez bejelentette a Lucidity című aranyos és hangulatos logikai-ügyességi platformcímet, azért dobott némi rágni valót azoknak is, akik egy új Star Wars-címre vágynak (bár készül jó pár a műhelyekben), esetleg kedvet kaptak akár a Telltale Games újkori részei, akár a Majom-sziget titkának felmelegítése kapcsán a régi Lucas-kalandokhoz.

Az elnök úr ugyanis a GameTrailersTV adásában elárulta, hogy jó pár saját fejlesztésű, ám eddig be nem jelentett Star Wars játék van hegesztés alatt, sőt hozzátette: nemrég találkozott pár régi kollégával, olyan legendás fickókkal, mint Tim Schafer, Dave Grossman, Ron Gilbert és Larry Holland. Mint megjegyezte: „Hát nem lenne nagyszerű együtt dolgozni velük néhány új dolgon?”

Akinek elsőre nem ugrana be semmi a nevekről, annak elárulom, hogy az első három úriember állt olyan sikerek mögött, mint a Monkey Island-széria vagy a Day of the Tentacle (akik olvasták a magazinban a Secret of Monkey Island SE tesztemet, abban leírtam, hogy volt egy érdekes easter egg változtatás a cuccban: az eredeti műben Sam és Max szobrokat találtunk egy helyszínen, a felújításban helyettük a DoTT Csáp urasága integetett), míg Larry Holland a Star Wars: X-Wing és Star Wars: TIE Fighter atyja. Hm, csábítóan hangzik, nemde?