A Blizzard már régóta húzza az agyunkat egy konzolos Diablo III lehetőségével. Először csak ezzel kapcsolatos álláshirdetések tűntek fel, majd jöttek a sejtelmes bejelentések, most pedig már ott tartunk, hogy kerek perec bejelentették: konzolon is működik a játék.

A Polygon stábjának adott interjújában a Blizzardtól Rob Pardo megerősítette, hogy a stúdióban már működik a Diablo III konzolos kiadása, sőt nagyon is jól fest a termék, de még rengeteget kell ezen dolgozniuk. Jelenleg is csak kísérleteznek, felfedezik az előttük álló lehetőségeket, s még messze vannak attól, hogy mindez egy hivatalos projekt lehessen, így nem is mutatnak még semmit a nagyközönségnek.

A Diablo III vezető tervezője, Jay Wilson megerősítette Pardo mondandóját, mondván, konzolos lehetőségekben gondolkodnak, ám utalt arra, hogy a csapat mással is foglalkozik. Úgy fogalmazott, hogy építik és szépítik a programot, a munkájuk gyümölcsét pedig jövőre láthatjuk majd. Valószínűleg Wilson a stúdió vezérigazgatójának, Mike Morhaime-nek arra a korábbi kijelentésére célzott, miszerint a játék egy kiegészítőt fog kapni.