A Nintendo a mai napon kihirdette, hogy ki veszi át az elnöki pozíciót Ivata Szatoru júliusi halála után. A választás az üzleti háttérből érkezett Kimisima Tatsumira esett, aki eddig az emberi erőforrásokért volt felelős a cégen belül.

tatsumi-kimishima.jpg

Tatsumi a karrierjét Sanwa Bank of Japannál kezdte, ahol 27 éven át foglalkozott üzleti tervezéssel, nemzetközi üzletfejlesztéssel és üzleti kommunikációval. 2000-ben aztán a The Pokémon Company üzleti menedzsere lett, de csak egy évig -- a Pokémon USA-hez igazolt át, ahol az elnöki pozíciót töltötte be, szintén egy évig. Tatsumi 2002-ben Nintendo of America elnöke lett, egészen 2006-ig, utána az Nintendo általános ügyvezetője, majd pedig az emberi erőforrások felelőse volt.

Tatsumi kinevezése kisebb meglepetés, az elemzők ugyanis eddig úgy jósolták, hogy Mijamoto Sigeru vagy Takeda Genjó lesz a befutó. Ők megtartják az eddigi pozíciójukat, illetve a Nintendo közlése szerint Mijamoto kreatív munkatárs, míg Genjó a technológiákért felelős munkatárs lesz Tatsumi oldalán.