Pár napja jött a rajongók számára sokkoló hír, miszerint az immáron Kodzsima Hideo nélkül munkálkodó Konami megcsúfolva a Metal Gear Solid-sorozatot egy kőegyszerű túlélőjátékot csinál a szériából, ami alternatív elgondolásban különböző mutálódott lények kiirtására fog szakosodni. A játékos társadalom egy emberként hördült fel a hír hallatán – amire válaszlépésül meg is próbálta a kiadó lehűteni kedélyeket –, mi pedig szépen utánajártunk, hogy mi vezethetett a korábban sikeres együttműködés felrúgásához és egy ígéretes, valamint egy kevésbé ígéretes projekt bejelentéséhez. 

A Metal Gear sikerszériája

A Metal Gear-szériát úgy gondolom, hogy egy valamirevaló játékosnak sem kell bemutatni, hiszen világszerte több mint 30 millió példányt adtak el a sorozat részeiből. Az idő kerekét azonban alaposan vissza kell pörgetnünk a sorozat elrajtolásához, hiszen az első részt még 1987-ben jelentették meg MSX2-re valamint NES-re. Ekkor még mindannyiunk kedvenc guruja, Kodzsima Hideo nem vett részt a munkálatokban, ő csak a Metal Gear 2: Solid Snake fejlesztésébe csatlakozott. Nyolc évet kellett várni arra, hogy 1998-ban megérkezzen az a Metal Gear Solid, ami hatalmas áttörést és sikert hozott Hideónak és vele együtt természetesen a Konaminak.

Ez számtalan folytatást, megálmodott előtörténetet, illetve rengeteg portot eredményezett, amivel hatalmas méretűre duzzadt a Metal Gear-saga. Azonban minden jónak egyszer vége szakadt és így történt ez a Kodzsima-Konami párossal is, akik igaz, hogy 6 millió példányt tudtak eladni a Metal Gear Solid 5: Phantom Painből, de a megjelenésre már menthetetlenül megromlott a viszony közöttük. 

Kodzsima és a Konami összerúgta a port

Korábban Obo kolléga nagyszerűen összefoglalta, hogy mi vezetett ahhoz, hogy Kodzsima és a Konami útjai kettéváljanak, amit jobb, ha egy picit elevenítünk. 2015 márciusában már tudni lehetett, hogy valami nem teljesen kóser a Konami háza táján, mivel elég nagy cégszerkezeti változtatásokba kezdtek, aminek eredményeképp a Metal Gear-széria hivatalos oldaláról eltávolították az alábbi, minden rajongó által ismert márkajelzéseket: az "A Hideo Kojima Game"-t és a Kojima Productions nevét. Ami igazán furcsa volt a történetben, hogy egy közös sajtótájékoztató keretében a Konami és Kodzsima is tagadta a híreszteléseket, miszerint bármiféle probléma lenne közöttük és megesküdtek arról, hogy együtt folytatják a munkát. Nos, bármily meglepő, nem így lett.

silent-hills-pt-hallway.jpg 

Egy hónap elteltével a Konami bejelentette, hogy törlik a PlayStation Store-ból a Silent Hills demóját, majd másnap az is kiderült, hogy azért történt mindez, mert a Kodzsimával közösen fejlesztett játékot egyszerűen lelőtték – aminek nem mellesleg az lett az eredménye, hogy 1-2 leleményes játékos eszméletlen nagy árréssel adhatta tovább azt a PlayStation 4-ét, amin helyet foglalt a P.T.

A kiadó azonban tovább borzolta a kedélyeket azzal, hogy a jövőben inkább a mobiljátékok fejlesztésére kíván fókuszálni – amit később korrigáltak –, valamint az is kiderült, hogy embertelen körülmények között foglalkoztatja alkalmazottait, vagyis pontosabban a Kojima Productions munkatársait. A dolgozói gépeken ugyanis nem volt internetkapcsolat, különlegesen gusztustalan módszerként változó email címeket kaptak a dolgozók, hogy ne találhassák meg őket a fejvadászok, illetve, ha a cég szerint valaki nem volt elég értékes, akkor lefokozták mondjuk takarítónak. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ha valaki az alkalmazottak közül kiírta Facebookra, hogy kilép a cégtől, akkor az ezt a bejegyzést lájkoló munkatársakat áthelyeztek valamilyen másik pozícióba.

Nyilván ilyen körülmények között nagyjából ellehetetlenül a rendes munkavégzés, ezért is örültünk annak, hogy októberben megszabadult a cégtől Kodzsima és eldöntötte, hogy még abban az évben új vizekre evez.

Kodzsima feltámadása

Történt ugyanis, hogy december tájékán bejelentette: megalapította saját stúdióját, a Kojima Productionst, amire a Sony le is csapott, mint éhtyúk a takonyra, és egyből partneri szerződést kötött Hideoékkal. Szerencsére a cégóriás nem szól bele semmibe, csak azt szeretné, hogy a PlayStation továbbra is célplatform legyen a mester fejlesztéseinél. Kodzsima azt már előre leszögezte, hogy olyan játékok fognak kikerülni a kezei közül, amit a gamerek korábban már megszokhattak tőle, és ha lehetséges, akkor ezt a nívót még át is fogják ugorni, hogy minél több örömöt okozhassanak a játékosoknak.

Az idei E3-on le is lepleződött Kodzsima első, saját stúdiós játéka a Death Stranding, amivel kapcsolatban a mester igencsak bizakodó volt. Főszerepben a The Walking Deadből már ismerős Norman Reedus lesz, de egyelőre többet nem lehet tudni a történetről. Azt viszont igen, hogy ebből is játékszéria készül, amihez még vadásszák a megfelelő játékmotort, másrészt a megfelelő munkaerőt is, hiszen maximálisan 100 fős csapatot szeretne létrehozni az öreg Kodzsima. Ráadásul a játék jön PC-re is, úgyhogy szinte senki nem marad ki Hideoék következő kalandjából.

Mindez természetesen azt is jelenti, hogy Kodzsima gondozásában több Metal Gear-játék már jó eséllyel soha nem fog megjelenni, de nem is bánjuk, ha kedvenc kreatív pajtásunk hasonló színvonalú játékokkal örvendezteti meg a nagyérdeműt.

Mi lesz veled, Konami?

Könnyen mondhatnánk azt, hogy a játékipar egyik szégyeneként csúfolja meg legnagyobb fejőstehenét a Konami a frissen bejelentett Metal Gear Survive-val, de úgy gondoljuk, hogy egy esély mindenkinek jár alapon még nem szabad eltemetni a szériát. Bár az előjelek sokak szemöldökét jogosan borzol(hat)ják, mivel csak nyomokban tartalmazhat a rajongók által imádott elemeket az új rész, de a kiadó még bebizonyíthatja, hogy Kodzsima nélkül is képes jó, milliók által szeretett Metal Gear-játékot készíteni.

Viszont, ha abból indulunk ki, hogy ilyen kreatív alkotókból csak nagyon kevés születik és a kiadóról milyen rossz hírek terjengnek, akkor kérdéses lesz, hogy megtalálják-e Kodzsima utódját, és ha rá is akadnak, vajon csatlakozik-e egy olyan céghez, ami korábban megalázta saját, hatalmas bevételeket generáló alkalmazottait.