A Bayonetta 2 nemrég jelent meg Japánban, ahol mindenki odáig van érte. Nem csoda, hiszen egy szuper, bár személyes véleményem szerint kissé elmebeteg játék folytatásáról van szó, amiért nemcsak a világsajtó, de a játékosok nagy része is rajongott. Egy ilyen cím természetesen azonnal folytatásért kiáltott, de ennek elkészítésére sajnos nem volt pénze a fejlesztőcsapatnak. 

Itt jött a képbe a Nintendo, amely felajánlotta, hogy finanszírozza a Bayonetta 2 elkészítését abban az esetben, ha a játék kizárólagos forgalmazási jogokat élvezhet Wii U konzolon, ezzel remélve, hogy megdobja majd eme nem túl népszerű hardver eladásait. Sajnos nem így történt.

Az eladási adatok szerint ugyanis az első héten alig sikerült értékesíteni 38.000 kópiát, ami az első rész 200 ezres forgalmát tekintve rettenetesen kevésnek tűnik. Úgy tűnik tehát, hogy akármilyen szuper kis produkciót hozott össze a Platinum Games csapata, nem tudja a hátán elcipelni a Nintendo konzolját. Persze az is lehet, hogy a nemrég megjelent Super Smash Bros. 3DS verziója kavart be a dologba, abból ugyanis 321.363 darab fogyott. Nagyon úgy néz ki, hogy szomorú év lesz ez is a nagy N számára.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!